Barlangok falán tanultak rajzolni a paleolitikum kori gyerekek
2011. október 3. 10:54 The Guardian
A franciaországi Dordogne barlangrendszerben folyó vizsgálatok bebizonyították, hogy a paleolitikumban festeni tanították a gyermekeket, de csak az ujjukkal.
Korábban
A vaskori gyermekek egyfajta prehisztorikus nevelésben részesültek, amikor az idősebbek arra tanították őket, hogyan kell a barlangok falára az ujjukkal festeni – jelentették be régészek a Cambridge-i Egyetem által szervezett konferencián, ahol a résztvevők többek között a 13 ezer évvel ezelőtt élt gyermekek életébe is betekintést nyerhettek.
Szakemberek a Franciaország legtöbb barlangrajzát rejtő természeti képződményében (Rouffignac), a Száz Mamut Barlangban rámutattak, hogy a gyermekek művészileg próbálták kifejezni magukat. A rajzok – amelyek között van 158 mamut, 28 bölény, 15 ló, 12 kecske, tíz rinocérosz és négy emberi alak – csak egy kis részét alkotják a több mint hat kilométer hosszú barlangrendszernek.
A rajzok nagyobbik hányada hosszában futó, íves vagy elliptikus keresztmetszetű rovátka. Az egyik üregben olyan sok rajzot találtak, hogy a kutatók feltételezése szerint azt a gyerekeknek különítették el; itt négy, 2 és 7 év közötti gyermek kézjegyét sikerült azonosítani.
„Ez mind azt sugallja, hogy ez egy kifejezetten a gyerekeknek szánt rész volt. A felnőttek felügyelték őket, de a ’munka’ nagy részét a gyerekek végezték” – mondta el Jess Cooney, az egyetem doktori hallgatója. „Lehet, hogy csak feltételezés, de itt a gyerekeket arra bátorították, hogy többet rajzoljanak a felnőtteknél” – tette hozzá Cooney, aki szerint egyfajta játszószobaként kell elképzelni a termet.
A gyermekek által készített rajzokat 2006-ban fedezte fel Leslie Van Gelder (Walden Egyetem) és férje, Kevin Sharpe. A rajzok olyan magasan vannak, hogy a kutatók szerint ahhoz a felnőttek segítségét kellett igénybe venni, míg legkisebbek kezét a nagyobbak „vezették” a rajzolásnál. A kutatás során kiderült, hogy a gyermekrajzok a barlang legsötétebb, legmélyebb zugaiban is megtalálhatók, távol a bejárattól.
Cooney szerint nem volt megkötve a gyermekek keze, bármit rajzolhattak. „A művek azt mutatják, hogy ez nem az a hely volt, ahol a gyerekek ’megőrültek’. Együttműködés volt köztük és a felnőttek között, az idősebbek pedig bátorították őket. Közösségi foglalkozás volt” – mondta el a régész.
A Franciaország mellett Spanyolországban, Új-Guineában és Ausztráliában azonosított gyermekrajzok céljáról régóta vitatkoznak az archeológusok. Korábban olyan vélemények is elhangoztak, hogy egyszerű firkálásokról van szó, mások szerint ezek inkább prehisztorikus graffitik, esetleg rituális funkcióval bírtak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.