Veszélyben Mári romvárosa
2011. szeptember 19. 11:43
Sürgős beavatkozásra van szükség Mári esetében, mert a mezopotámiai romváros rohamosan erodálódik - figyelmeztetett a Global Heritage Fund.
Korábban
Az amerikai székhelyű nonprofit szervezethez tartozó Global Heritage Network Márit - a mai Szíria területéről 12 másik helyszínnel együtt - a sürgősen megmentendő emlékek kategóriájába sorolta. A lista Emma Cunliffe jelentésén alapszik, aki szerint az ősi város falai, és a rekonstruált részek is erodálódnak, a feltárt terület nagyobb szakaszai már felismerhetetlenek; Zimrí-Lim palotáját tetővel látták el, de az egész várost azonban lehetetlen befedni a település méretei miatt.
Mári az i.e. 2. évezred első felében fontos szerepet játszott Mezopotámia történetében. A város uralkodója, Zímri-Lim fényűző rezidenciát épített, de i.e. 1759-ben Hammurapi csapatai lerombolták a település falait és a palotát. A romok 1933-as felfedezését követően a franciák kezdtek ásatásokat a helyszínen. A Louvre régészei már az első hónapban megtalálták Istár templomát, amely még csak az első állomása volt a jelentős felfedezéseknek. Az archeológusok többek közt 25 ezer akkád ékírással írt agyagtáblára leltek a levéltár romjai között, valamint feltárták Zimrí-Lim palotáját is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Tudta-e, hogy...?
- 10 érdekes tény a Szent Koronáról
- 7 mitológiai lény, melyektől rettegtek a régmúltban
- Tíz tény Jackie Kennedy-ről
- Tíz meglepő tény az angliai csatáról
- Támadó marslakók, megtévesztett nácik, kőkori törzs – hét grandiózus átverés a történelemből
- 10 meglepő dolog Madame Curie-ről
- 10 félresikerült kivégzés a történelemből
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult
- 10 tény a Mona Lisáról
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek 09:50
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét 09:05
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.