Normandiai partraszállás Kecskeméten
2011. szeptember 18. 14:26
Robert Capa magyar származású fotóriporter normandiai partraszálláskor és az azt követő időszakban készített fotóiból nyílt kiállítás Kecskeméten, a Magyar Fotográfiai Múzeumban.
Korábban
Eddig csak Capa "best of" fotóit láthattuk, de ezekből a képekből azt is megtudhatjuk, hogy mit tudott, amikor egy rövid időintervallumban, különleges viszonyok között kellett dolgoznia - mondta el Baki Péter, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója. Az igazgató kiemelte: a képek eddig Magyarországon nem voltak láthatóak, mert egy amerikai alapítvány révén, közvetítő segítségével most kerültek a fotográfiai múzeum tulajdonába.
Capa fotográfiái közül néhány azon a júniusi hatodikai hajnalon készült, amikor a szövetséges erők 1944-ben megindították a partraszállást a normandiai Omaha Beachen. Capa, az ismert haditudósító a partraszálló erők parancsnoki karával együtt érkezett Normandia partjaihoz, s az első hullámmal együtt ért szárazföldet a D-nap hajnalán. A kiállításon látható fotósorozat a partraszállást követő napokat mutatja be Robert Capa objektívjén keresztül. A képek 1944. június 5. és augusztus 9. között készültek és 1984-ben nagyították ki őket az ABC Press felkérésére. A kiállítás november 20-ig tekinthető meg Kecskeméten.
Az 1913 októberében Budapesten Friedmann Endreként született művész a fotótörténet legjelentősebb haditudósítója volt, háborúellenes felfogást tükröző harctéri felvételeivel vált ismertté. Ezek közül a legismertebb a spanyol polgárháborúban készült A milicista halála című képe, amellyel világhírnevet szerzett. Tudósított a japán-kínai háborúról, a II. világháborúról, majd az indokínai harcokról. Az általa alapított Magnum fotóügynökség égisze alatt a polgári életről is számos képsorozata jelent meg. Indokínában érte a halál 1954 májusában, amikor aknára lépett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap