Kulturális örökség napjai: a Múlt-kor ajánlója
2011. szeptember 16. 15:17
Korábban
Az újkor csábításában
Tőzsdepalota (volt MTV székház)
Az 1905-ben átadott Tőzsdepalotát Alpár Ignác tervezte a Budapesti Áru- és Értéktőzsde épületeként. Helyet adott hadikórháznak és a Lenin Intézetnek is, de a Magyar Televízió székházaként vált ismertté. Talán most láthatjuk utoljára a Tőzsdepalotát, a magyar televíziózás bölcsőjét úgy, ahogy azt a televízió több mint 50 év után hátrahagyta. Igaz, már üresen áll, de mindmáig sugározza hőskorának nyüzsgő világát.
A UniqueBudapest bemutatja Liszt Ferenc budapesti kötődését, helyszíneket, ahol megfordult, lakott, koncertezett, imádkozott. A túra során érdekes történeteket mesélnek, így megismerhetjük a gazdag életű muzsikust, az önérzetes művészt, és a korabeli zenei életet, a 19. századi magyar és európai kultúrát és társadalmat. Liszt Ferenc szupersztárnak született. S akiket foglalkoztat a kérdés, hogy milyen lehetett egy szupersztár élete a 19. századi Budapesten, azoknak nem csak a magazinunk legújabb számát, de az emléksétát is ajánlom!
Ács Tibor Adrián, szerkesztő
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.