Párhuzamos falakból állhat a kínai Nagy Fal
2011. szeptember 13. 10:08
Habár a legtöbben úgy gondolják, a kínai Nagy Fal egyetlen, összefüggő építmény, egy kínai régész most azt állítja, hogy vele párhuzamosan több ponton is épültek falak.
Korábban
Miután alaposan megvizsgálták, a szakemberek több ponton is felfedeztek a Nagy Fallal párhuzamosan épült, alacsonyabb falrészeket. Mindez azt jelenti, hogy a kutatók rácáfoltak arra a közkeletű elméletre, mely szerint az ókori világ hét csodája közé sorolt építmény egyetlen hosszú struktúrából áll.
Duan Jingbo, a Senhszi tartományban folyó ásatások vezetője szerint a fal ezen része valójában két párhuzamos építmény között áll. Az Északnyugati Egyetem professzora elmondta: mindez a helyőrség hatékonyabb elhelyezését szolgálta, s növelte a fal védelmi erejét. Duan szerint több ponton is hasonló struktúra került kialakításra.
A pekingi kormány 2006-ban rendelte el a kínai Nagy Fal fokozottabb vizsgálatát, aminek egyik legfontosabb célja az építmény állagának felmérése. A kínai Nagy Fal 1987-ben ugyan felkerült az UNESCO világörökségi listájára, ezzel azonban korántsem oldódott meg a védelme és megőrzése, a turisták miatt több helyen is restaurálni kellett.
A Nagy Fal a Hadakozó Államok idején (i.e. 475-206) épült a be-betörő nomád törzsek elleni védekezés jegyében. A fal egyes részeit többször is lerombolták, majd újjáépítették, többek között a Ming-dinasztia (1368-1644) korában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.