Folytatódhat a per a Herzog-örökségről
2011. szeptember 5. 08:02 MTI
Az illetékes bíró múlt pénteken úgy határozott, hogy a Herzog-gyűjtemény örökösei folytathatják a pereskedést a magyar állam ellen a holokauszt alatt lefoglalt, több mint 100 millió dollárt érő műkincsek visszaszerzéséért.
Korábban
A bíró ugyanakkor a per alapját képező, több mint 40 festmény közült 11-gyel kapcsolatban elutasította az örökösök igényét. Herzog Mór Lipót gyűjteményében a többi között El Greco és Francisco de Zurbarán alkotások is találhatók. Herzog dédunokája, David de Csepel és két másik örökös azt szeretné elérni, hogy több magyar állami múzeum szolgáltassa ki nekik az általuk őrzött műkincseket.
Herzog 1934-ben hunyt el. Kollekcióját, amely a fénypontján összesen mintegy 2500 darabból állt, a felesége 1940-ben bekövetkezett halála után a három gyermeke örökölte. A második világháború és a zsidóüldözések következtében a gyűjtemény szétforgácsolódott; a nácik, a Vörös Hadsereg, valamint a magán tolvajok fosztogatása után megmaradt darabokat a kommunista magyar kormány lefoglalta. Szakértők szerint a magyar zsidók haláltáborba küldéséért felelős Adolf Eichmann is gazdagította képtárát a Herzog-vagyonból.
A Herzog-örökösök által követelt alkotásokat jelenleg a Magyar Nemzeti Galériában, a Szépművészeti Múzeumban, az Iparművészeti Múzeumban, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen őrzik. Georg Pencz 16. századi német festő Sigismund Baldingerről készített portréja, amelyet a német állam tavaly szolgáltatott vissza a Herzog örökösöknek, júliusban 5 millió fontért kelt el egy Christie's-árverésen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 20:20
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 18:05
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap