Nem találták meg Franklin elveszett expedíciójának hajóit
2011. augusztus 31. 10:42
A kanadai régészek nem lelték nyomát a balsorsú Franklin-expedíció két hajójának, így a HMS Erebus és HMS Terror maradványai továbbra is ismeretlen hullámsírjukban nyugszanak.
Korábban
A Parks Canada archeológusai hat napot töltöttek augusztusban a King William szigetről nyugatra fekvő terület átfésülésével, ahol a HMS Erebust és a HMS Terrort keresték.
Sir John Franklin két hajóval parancsnoksága alatt 1845-ban indult el az északnyugati átjáró keresésére, ámde a jég fogságába kerülhetett, ahol a felfedezőnek és a 128 fős legénységnek nyoma veszett. Számos kísérletet tettek a balsorsú csapat megtalálására, de mindeddig csak a résztvevők egy részének maradványait lelték meg. A befagyott expedícióval az éhség, skorbut, tuberkolózis, tüdőgyulladás és ólommérgezés gyilkos együttese végezhetett. A csontmaradványok analízise bizonyította azt is, hogy egyesek kannibalizmusra vetemedhettek az éhhalál küszöbén.
Az augusztus elején zajlott kutatások az eredetileg három évre tervezett projekt utolsó szakaszát fémjelzik. Marc-Andre Bernier, a Parks Canada víz alatti régészettel foglalkozó részlegének vezetője szerint korai lenne azt mondani, hogy a kutatást meghosszabbítják. A keresőhajó személyzete szonárral térképezte fel az óceán fenekét, viszont a kutatórobotot nem tudták üzembe helyezni.
"Reméljük, hogy jövőre képesek leszünk erre, azonban idén az utolsó pillanatban technikai problémába ütköztünk, így nem tudtuk használni a felmérés során" - tette hozzá Bernier. A szakember szerint noha végül nem találták meg a roncsokat, hasznos volt a kanadai parti őrség jégtörőjén megtett expedíció, mert segített a környék feltérképezésében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.