Szarmata sírokat tártak fel Debrecenben
2011. augusztus 23. 14:45 MTI
Kilenc, részben kifosztott, 3-4. századi szarmata sírt tártak fel Debrecenben egy áruházi építkezés megelőző örökségvédelmi munkálatai során.
Korábban
Szelekovszky Márta, a Déri Múzeum ásatást vezető régésze elmondta, hogy három korból való maradványokat tártak fel. A legrégebbi tárgyak a középső neolitikum alföldi vonaldíszes kerámia kultúrájából valók, ezek mintegy 6500 évesek. Nagy méretű, agyag kitermelésre használatos gödröket találtak ebből az időből, amelyeket háztartási hulladékokkal töltöttek fel. A feltárt tárgyak között kerámiatöredékek és állati csontok voltak.
A régész ismertetése szerint a magas talajvíz és agyagos talaj jól konzerválta a leleteket. "Úgy tűnik, hogy a római császárkorban itt élt szarmatáknak is gondot okozott a magas talajvíz, hiszen több elvezető árkot találtak" - jegyezte meg.
A szarmata településrészen feltehetőleg lakóházként szolgáltak a feltárt döngölt agyagpadlós épületek, amelyekben munkagödör is volt. A házaktól északra egy temetőre bukkantak, ahol kilenc sírt tártak fel. A sírok jórészt kifosztottak voltak, hiszen a szarmaták általában ékszereikkel együtt temették halottaikat. "Azt, hogy mennyire tisztában voltak vele, mit hol kell keresniük, jelzi, hogy az egyik sír csak deréktól felfelé - valószínűleg nyakláncok vagy gyöngyök után kutatva - bolygatták meg" - érzékeltette Szelekovszky Márta.
A sírokban találtak gyöngyöket és egy római ezüst érmét is, de még nem tudni, hogy melyik császár verette azt. A régész hozzátette, hogy még néhány bronzkori tárgyra is bukkantak a Mikepércsi úton végzett feltárás során.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis tegnap
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula tegnap
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték tegnap
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból tegnap
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István tegnap
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna tegnap
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 2024.10.05.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 2024.10.05.