Ókori színházat tárnak fel a törökországi Bodrumban
2011. augusztus 18. 11:33
Egy i.e. 5. században épült színházat találtak török kutatók a Bodrum-félszigeten; az amfiteátrum pontos méretéről még nincsenek információk.
Korábban
Török archeológusok Mugla tartomány délnyugati részén, a turistaparadicsom Bodrum kikötővárosában (korábbi nevein Petronium, az ókorban Halikarnasszosz) egy ókori színházra leltek, amely valószínűleg i.e. 400 körül épülhetett.
Derya Sahin, az Uludag Egyetem régészeti tanszékének munkatársa elmondta, hogy a 2500 éves épület maradványait Mündosz ókori városának feltárásakor találták meg. „A színház a hellenisztikus korból származik. Egyelőre annyit tudunk, hogy nagy kiterjedésű volt” – nyilatkozta Sahin.
Az amfiteátrum méretéről egyelőre nincsenek információk, arra csak Mündosz feltárásának végeztével kaphatunk választ.
A közeli Halikarnasszosz elsősorban a híres, földrengés során elpusztult mauzóleumáról ismert, amely Mauszólosz perzsa királyi helytartó (satrapa) és felesége számára épült i.e. 353 és 350 között. A 45 méter magas, pódiumon álló, görög templomra emlékeztető sírépület az ókori világ hét csodájának egyike volt, innen származik mauzóleum szavunk is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.