Egyedülálló római kori mozaik került napvilágra Szófiában
2011. augusztus 8. 08:24 MTI
Egyedülálló római kori mozaik került napvilágra a szófiai metróépítés során, a harminc négyzetméteres alkotás az i.sz. 4. században készült.
Korábban
Mario Ivanov ásatásvezető régész tájékoztatása szerint a Szófia központjában feltárt színpompás mozaik egy palota fogadótermének a padlózatát borította. A régészek nem biztosak abban, hogy a palota tulajdonosai valóban szoros kapcsolatban álltak-e az i.sz. 306 és 337 között uralkodó Nagy Konstantin római császárral, mivel eddig semmiféle ezt bizonyító írott emlék nem került elő. Ennek ellenére Mario Ivanov úgy véli, hogy a tulajdonosok helyi notabilitások voltak, akiknek lehettek kapcsolataik a császárral.
A mai Szófia területe az i.e. 8. században már lakott volt. A település a trák Serdi törzs után kapta az első elnevezését, a Serdicát, amelyet a római hódítás után is megtartott, amikor Ulpia Serdica néven Moesia provincia központjává vált. A népvándorlás korában a hunok feldúlták és elpusztították, majd I. Justinianus keletrómai császár építette újjá Triaditsa néven. A hunok után érkező szlávok már Szredec néven említik, majd az elnevezést átvették a 809-ben érkező bolgárok is. A Szófia elnevezés a törökök elől beszivárgó görög népességtől ered a 14. századból.
A szófiai metróépítés kapcsán évek óta folyik az ókori város feltárása. Napvilágra kerültek paloták, megtalálták az ókori Serdica polgárainak tanácstermét, a bouleuteriont - az amfiteátrumszerű körépítmény átmérője eléri a 20 métert. Római kori bérházakat, insulákat is találtak, a nagyméretű lakóépületeket "szigetként" határolták négy oldalról az utcák. Feltérképezték Serdica főbb útvonalait is, így megtalálták a város keleti és nyugati kapuját összekötő főutcát, a 7-8 méter széles, kikövezett decumanus maximust, ahogy az észak-déli irányú "másodfőutcát", a cardo maximát is.
A terület sorsa évek óta vita tárgya, mert az ásatások miatt többször is módosítani kellett a szófiai metróhálózat bővítésének tervét, az egyik állomást ugyanis épp a történelmi helyszín alatt építették volna meg. A hatóságok végül az antik leletek megőrzése mellett döntöttek abban a reményben, hogy a kulturális örökség részeként a város új turistacsalogató látványosságai lesznek. Az antik komplexumot 2012-re fejezik be, az összköltséget 16 millió levára (2,25 milliárd forintra becsülik).
A hagyomány szerint Nagy Konstantinnak tulajdonítják a Serdica az én Rómám mondást. A császár ugyanis szerette a várost, különösen annak termálvizeit, és innen irányította 13 éven át a birodalom sorsát. I. Constantinus palotájának mozaikpadlóját 1965-ben tárták fel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.