Ezeréves kínai porcelántálat tört el egy kutató
2011. augusztus 3. 10:34 MTI
Hat darabra tört egy felbecsülhetetlen értékű, nagyjából ezeréves porcelán tál, amikor egy ügyetlen kutató tudományos vizsgálatnak vetette volna alá, de a laborban rosszul állította be hozzá a műszert.
Korábban
Kínai médiajelentések szerint a vétkes szakember ezt követően megpróbálta összeragasztani a cserepeket. Az újságírók ugyanakkor leginkább azt firtatják: miért titkolóztak az ügyben csaknem egy hónapig az érintett Tiltott Város, a Nemzeti Palotamúzeum illetékesei. A múzeum vezetése azt állítja, hogy a precíziós műszerrel korábban már legalább ötven vizsgálatot végeztek. Egyúttal megígérték, hogy hamarosan hozzálátnak a tárgy restaurálásához, ennek sikerét illetően azonban egyes kerámia szakértők máris kételyüket fejezték ki.
A ritka lelet a Kínában híres Ko (Ge) porcelán kemence terméke, amely a Szung-dinasztia (960-1279) idején üzemelt. Állítólag ebből a korból viszonylag kevés hasonló tárgy maradt meg épen, ezért az ebben a kemencében készült darabok a legértékesebbek közé tartoznak. 1992-ben egy Szung-korabeli porcelán több mint másfél millió dollárért kelt el egy New York-i árverésen.
A Pekingi Esti Hírlap kedden beszámolt arról, hogy a múzeum 28 nappal a történtek után részletes jelentést írt a Kulturális Minisztériumnak és a műemlékvédelmi főhatóságnak az esetről. Mindkét intézmény vizsgálatot folytat az ügyben, amelynek eredményét nyilvánosságra fogják hozni. A múzeum illetékesei elhárították azt a feltételezést, hogy szerették volna elhallgatni a balesetet és tagadták, hogy az alkalmazottakat hallgatásra kötelezték volna. Mint mondták, a történtek kivizsgálására egy hónapot kaptak, s a határidőt betartották.
A darabokra tört porcelántálat bemutatta a Kínai Központi Televízió (CCTV) is, ám furcsa módon az nem hasonlít a múzeum honapján korábban - még ép állapotában - közzétett tálhoz. A rendkívül nyilvánvaló különbség láttán újabb gyanakvó hangok vitatják a történet hitelességét az interneten a hozzászólások között.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Eredetileg kerékpározónak készült az első magyar futballista, Gillemot Ferenc
- Az első világháború poklát is megjárta Tolkien, A Gyűrűk Ura alkotója
- Egy magyarnak köszönhetjük az olasz eszpresszót
- Nem törődött bele a sévres-i békeszerződésbe Musztafa Kemál
- Az ópiumfogyasztók számának növekedését eredményezte az orosz cár alkoholtilalma
- Évekig nem tudták, hogy kik álltak a Black Tom-szigeten történt robbanássorozat mögött
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.