A Simon Wiesenthal Központ elítélte Képíró Sándor felmentését
2011. július 19. 10:00 MTI
Efraim Zuroff, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ vezetője hétfőn “botránynak” nevezte Képíró Sándor felmentését.
Korábban
„Az ügyész tájékoztatott bennünket, hogy fellebbezést nyújtanak be az ítélet ellen”- mondotta Efraim Zuroff, azt is megjegyezve, hogy Képíró Sándor továbbra is a háborús bűnösökről vezetett listájuk első helyén szerepel.
„Ez a per a Simon Wiesenthal Központnak köszönhetően jött létre, amely 2006-ban információkat szolgáltatott Képíróval kapcsolatban a magyar hatóságoknak” – folytatta a 2005-ben elhunyt nácivadász nevét viselő szervezet vezetője.
Ana Frenkel, a Wiesenthal Központ újvidéki (szerbiai) irodájának képviselője úgy vélekedett, hogy az ítéletben „nincsen semmi váratlan egy olyan társadalom részéről, amely még nem érett meg arra, hogy szembenézzen a múltjával”.
„Első fokon meghozott ítéletről van szó, amelyet nem kommentálhatunk. Persze nem vagyunk vele elégedettek, és azt várjuk, hogy a magyar ügyész hivatala nyújtson be fellebbezést” – mondta Bruno Vekaric, a Háborús Ügyekben ítélkező Szerb Törvényszék szóvivője, akit a Tanjug szerb hírügynökség idézett.
A Fővárosi Bíróság hétfőn nem jogerősen felmentette a háborús bűntett vádja alól a 97 éves Képíró Sándort. A volt csendőr századost az ügyész azzal vádolta, hogy 1942. január 21-23. között, egy újvidéki razzia során, az egyik járőrcsoport parancsnokaként közreműködött ártatlan civilek – közöttük zsidók - törvénytelen kivégzésében.
Az ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását kérte, míg a védelem az eljárás megszüntetését indítványozta, illetve a vádlott felmentését kérte. Képíró Sándor - aki a háború után évtizedekig Argentínában élt, és 1996-ban tért vissza Magyarországra - a tárgyalás alatt tagadta bűnösségét. Azt mondta, nem vett részt a vérengzésben, nem is kapott utasítást rá, ártatlanul vádolják, ami szerinte ki is fog derülni. A per során szakértőként meghallgatott történészek úgy foglaltak állást, hogy a dokumentumok, amelyeken az ügyészség álláspontja alapszik, nem teljesek, vagy rosszul fordították le őket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 20:20
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 18:05
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap