Ír régészek a templomosok nyomában
2011. július 7. 14:11
Archeológusok tárták fel a rejtélyes lovagok Délnyugat-Írországban található kolostorát, ami egyben a zöld szigeten fennmaradt kevés templomos építmény egyike.
Korábban
Az ír régészek a templomosok egyik rendházát, a Cork megyei Mourne apátságot kutatták: a mára csak romos állapotban fennmaradt perceptóriumot 1199-ben építtethették a hatalmuk csúcsán lévő lovagok. Az apátság a rend 1307-es feloszlatása után a rivális johanniták birtokába került, egészen 1541-ig. Az ásatásokat vezető Eamon Cotter és Cathryn Power június 21-én mutatták be a feltárás során felszínre hozott tárgyakat, többek közt egy vélhetően 16. században elhunyt johannita lovag sírkövét, díszített padló maradványokat, és még néhány kisebb tárgyi leletet.
Az 1118-ban Hugues de Payens által alapított Templomos Lovagrend felszámolását 1307-ben kezdték el IV. Szép Fülöp francia király utasítására, akit vélhetően pénzügyi okok sarkalltak a lovagok félreállítására. A rend nagymestere több társával 1314. október 13-án halt máglyahalált egy koncepciós pert követően. A tragikus véget ért templomosok az elmúlt hétszáz év folyamán hatalmas népszerűségre tettek szert, napjainkra már a fiktív összeesküvés-elméletek elmaradhatatlan szereplőivé váltak, alakjuk számos filmben és könyvben visszaköszön.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.