A középkori szentek világa a British Museumban
2011. június 28. 12:37
A középkori vallásosság tárgyi kincseit mutatja be a vezető brit múzeum nyári időszakos kiállítása. A tárlat nemcsak az ereklyéket, hanem azok vallási, társadalmi, és művészeti vonatkozásait is tárgyalja.
Korábban
A középkori ájtatosság és művészet emlékeit, a szentek relikviáit, és az azokat hordozó művészi alkotásokat tárgyalja a British Museum október 9-ig megtekinthető időszakos kiállítása.
A kiállított relikviákat a középkor történelmének összefüggéseibe ágyazva mutatják be, láttatva, hogy a szentek földi maradványai fél évezrede jóval többet jelentettek, mint ma; nem csupán a közösségi vallásos élet elengedhetetlen részei voltak, hanem az uralkodók – pápák, királyok, hercegek – hatalmi harcainak, adott esetben legitimizációjának alapjai is. Ezenfelül az egyházi művészet motorjai is lehettek, hiszen számos műalkotást az ereklyék méltó elhelyezésének okán készítettek el. Az ereklyekultusznak fontos gazdasági és kulturális vonatkozásai voltak, Európa zarándokközpontjaiban – például Szent Jakab sírja – a középkor összes társadalmi rétege megfordult.
A kiállítás "arca" egy vélhetően Szent Orsolyát ábrázoló 16. század eleji dél-németalföldi mellszobor a New York-i Metropolitan Museum gyűjteményéből. Az egykoron ereklyetartóként használt alkotások érdekes példája az 1160 és 1180 közé keltezett triptichon, melyben egykor Krisztus keresztjének darabjait tarthatták. A tárlaton külön rész foglalkozik az Angliához köthető szentek tárgyi emlékeivel, itt állítják ki a Thomas Beckett koponyájából készített relikviák, valamint Szent Cuthberg koporsójából kialakított ereklyéket és Szent György két kézrelikviáját is.
A kiállítás különleges darabja egy Szent Orsolya követőjét ábrázoló ezüstjelvény, amelyet néhány héttel ezelőtt egy fémdetektoros keresővel találtak Lancashire-ben. A lelet egyedi, mert ez az első emléke Szent Orsolya észak-angliai kultuszának.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.