Darabokra tört a maja labdajátékos szobra
2011. június 21. 13:18
Mexikói régészek egy ősi maja plasztika részeit találták meg Zacatecas államban. Az archeológusok feltételezése szerint az alkotás kapcsolatban lehet a maják szent könyvével.
Korábban
A mexikói Zacatecas állam területén egy labdajátékost ábrázoló maja szobor került elő, amelyet a régészek szerint i.sz. 900 és 1000 között készíthettek – közölte a National Anthropology and History Institute. A Kolumbusz előtti korszakból származó plasztika 1,5 méter mélységből került elő, a szobor pedig a pálya falának beomlásakor eshetett le, s törhetett darabokra. A feltárást végző régészek ugyanezen a helyen korábban már kiástak egy hasonló plasztikát. A szakértők azt feltételezik, hogy a két alkotás a maja szent könyvben (Popol Vuh) említett isteni ikerpárt ábrázolja.
A lelőhely az El Teul hegyen fekszik Teul de Gonzalez Ortega közelében; a település azon kevés helyek egyike, amelyek i. e. 200-tól kezdve a spanyol hódításig folyamatosan lakottak voltak. Az ásatásokat vezető Luis Martínez Mendez elmondta, hogy a 19. században élt geodéziai mérnök, Carl de Berghes már készített egy térképet a most feltárt területről, amely néhány épületet jelzett, köztük egy négyoldalú labdapályát. A játéktér mindegyik oldalán egy, azaz összesen négy szobor volt; a régészek szerint már megtalálták a harmadik plasztika egy darabját is a pálya északnyugati sarkában.
Az archeológusok folytatják a labdapálya feltárását, amelyet a tervek szerint 2012 nyitnak meg a nagyközönségnek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.