Reklám középkori templomokkal
2011. június 1. 18:15 MTI
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye húsz, illetve az erdélyi Szatmár megye tíz középkori templomát népszerűsíti az egymással szomszédos magyar és a román megye önkormányzata a közeljövőben annak reményében, hogy sikerül növelni a térség idegenforgalmi vonzerejét - adta hírül kedden a Krónika című napilap.
Korábban
A Kolozsváron megjelenő újság tudósítása szerint egy európai uniós pályázat támogatásának felhasználásával kijelölték a tematikus turisztikai útvonalat, amely elkalauzolja az érdeklődőket a kegyhelyekhez. Kinál Márta projektvezető szerint az ötlet a két megyei elnöktől, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Seszták Oszkártól, illetve Szatmár megye önkormányzatának vezetőjétől, Csehi Árpádtól származik, akiknek régi közös tervük a templomok megismertetése a széles közönséggel.
Úgy vélik, hogy a térségben igen sok jó állapotban levő középkori kegyhely őrződött meg, amelyeket érdemes megmutatni a turistáknak. A pályázat közel 90 ezer eurós költségvetéséből ezer darab négynyelvű - magyar, román, német és angol - szórólapot nyomtattak, valamint ezer díszborítású ismertetőkönyvecskét is kiadtak - ötszázat magyar és ötszázat román nyelven. Egy 15 perces film is készült, valamint létrehoztak egy honlapot (www.temple-tour.eu), amely szintén a népszerűsítést szolgálja.
A kegyhelyek kiválasztásánál azt is figyelembe vették, hogy az adott település rendelkezik-e egyéb látványosságokkal, így olyan helységeket részesítettek előnyben, ahol vannak más, a turisták érdeklődésére számot tartó épületek vagy természeti értékek is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. világháború
- Tétlenül szemlélte Etiópia lerohanását a Nemzetek Szövetsége
- Egy hónapot késett a németek Moszkva elleni támadása
- „Parancsra tettem" – így védekeztek a nürnbergi per vádlottjai
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz
- Házmesterek a vészkorszakban
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap