Gazdag régészeti leletek Keszthelyen
2011. május 25. 17:19 MTI
Gazdag leletanyag került elő Keszthelyen, a belváros felújítását megelőző régészeti feltárás során. Az építészeti emlékek nagy része a térrekonstrukciós tervek módosításával bemutathatóvá is válik.
Korábban
Az ásatás a középkori, később várrá alakított kolostor és templom térségében zajlik - közölte Vándor László régész, a feltárás vezetője. Tájékoztatása szerint a kutatott terület már hétezer éve is lakott volt. Két évvel ezelőtt itt már végeztek próbaásatást, akkor találták meg Keszthely belvárosának legrégibb régészeti emlékét, egy késő neolitikus település nyomait - a leglényegesebb részek azonban most kerültek elő.
A korábbi adatok szerint ezen a területen római kori településekkel is számolni kellett. A gótikus templom homlokzati része alatt és a környékén rá is bukkantak a nagy kiterjedésű, terazzó padlós, csatornázott római kőépületre. A kőépület falainak egy része a 16. században pusztult el, amikor a templomot és a kolostort várrá alakították, és széles várárokkal körbeásták.
A Szent Lőrincz templom mellett megtalált kőépület Keszthely legjelentősebb római kori maradványa. Keszthely neve a latin castellum - kastély - szóból származik, így az is elképzelhető, hogy ez lehetett az az épület, amelyről a várost elnevezték. Ez egyelőre azonban csak hipotézis, a jelenlegi értelmezés szerint ugyanis Keszthely neve a szláv kostel szó közvetítésével alakult ki a castellumból - magyarázta Vándor László.
Beszámolt arról is, hogy a vár kapujával szemben, a külső sáncban megtalálták egy 17. századból származó kaputorony maradványait is, amelynek létezéséről eddig még senki sem tudott. A védmű a külső sáncban védte a várkaput, az objektumhoz a külső sánc tetején csatlakozik egy várfalszakasz is, amelyet ugyancsak a 17. században építettek. A kaputorony kutatását 95 százalékban sikerült elvégezni.
A kutatási területről sok szép leletanyag gyűlt össze, számos pénzérmét is találtak az Árpád-kortól kezdve egészen a 16. századig - fűzte hozzá Vándor László. A római kori épületből gladiátorábrázolású díszkerámia, terra sigillata töredékek kerültek elő. A középkorból az edényeken és vastárgyakon kívül szép, reneszánsz motívumos kályhacsempe töredékekre bukkantak. Az egyik legérdekesebb lelet a Tudor-ház címerével ellátott angliai posztóplomba: a végvári katonák a zsoldjuk egy részét ugyanis posztóban kapták, amire a vámolás miatt kerülhetett a plomba.
A régészeti kutatás júniusban fejeződik be, de már az eddig elért eredmények is jelentős mértékben hozzájárulnak Keszthely történetének pontosításához. A leletek múzeumba kerülnek, majd restaurálás után az összegyűjtött anyagból ősszel kiállítás nyílik, az építészeti emlékek nagy része pedig a térrekonstrukció során válik bemutathatóvá. A térburkolaton a római korból származó épület alaprajza körvonalazódik majd ki, és látható lesz a járószint fölé emelkedő, felfalazott középkori végvár kaputornya is.
A városháza korábbi közlése szerint a keszthelyi belváros európai uniós támogatással újul meg. Az 1 milliárd 158 millió forintos teljes költségvetésű munkálatokhoz a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács csaknem 530 millió forint támogatást nyújt, a fennmaradó részt fejlesztési hitelből finanszírozzák.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nagy tekintélyű professzor távozása után kezdett el hanyatlani az első magyar egyetem
- Mintafeleség lehetett a mérgezésekkel megvádolt Lucrezia Borgia
- Élhetőbb várossá alakította Rómát IV. Sixtus, a reneszánsz pápa
- A magyar győzelem hírére zúgnak délben a harangok
- Hadvezérként is jeleskedett Bakócz Tamás, a későbbi pápajelölt
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.