3D-s rekonstrukció készült a simontornyai várról
2011. május 20. 09:35 MTI
Háromdimenziós rekonstrukció készült a simontornyai várról, amelyet elsőként a szombati várnapon ismerhetnek meg az érdeklődők.
Korábban
A művészettörténész és térinformatikus által készített rekonstrukció a környezetével együtt, madártávlatból mutatja be a várat, amelynek elpusztult északi szárnya virtuálisan belülről is bejárható lesz - mondta K. Németh András, a vármúzeum igazgatója.
A rekonstrukció elsősorban a 13. században épült vár reneszánsz kori állapotával foglalkozik: akkor, a 16. század elején készült el az épület képét ma is meghatározó kapu- és lépcsőtornya. A középkori előzményeket azért is nehéz hitelesen rekonstruálni, mert a 13. századi lakótoronyból kevés falrészlet maradt fenn - jegyezte meg a múzeumigazgató. Nagy méretű plakátokon a térinformatikai munka folyamatát időszaki kiállításon is bemutatják, sőt tervek szerint a múzeum honlapján szintén közzéteszik a rekonstrukció képeit.
A vár napján, amelyet most első ízben hagyományteremtő szándékkal rendeznek Simontornyán, Müllner János (1870-1925) fotográfus a történelmi Magyarország várait ábrázoló fotóiból nyílik kiállítás. A tárlaton olyan kevéssé ismert építmények is láthatók, mint a Hont megyei Csábrágvarbók vagy a burgenlandi Városszalónak vára. A programban reneszánsz ételek kóstolója, a Simontornyai Hagyományőrző Egyesület harci bemutatója és az egykori simontornyai várúr, Lackfi István kalandjait idéző hőspróba is szerepel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap