Vasfüggönymúzeum nyílt a cseh-német határon
2011. május 16. 08:26 MTI
Vasfüggönymúzeum nyílt a hét végén Rozvadovban, a cseh-német határon álló egykori vámhivatal épületében.
Korábban
Az egykor a Keletet a Nyugattól elválasztó határtól mindössze ötven méterre álló múzeumban több száz kiállítási tárgy, korabeli - közöttük korábban nem közölt - fotók és fontos történelmi dokumentumok másolatai láthatók - közölte Václav Vitovec, a múzeumot megszervező Vasfüggöny alapítvány munkatársa. A múzeum megnyitására húsz éven át készültek.
Vitovec rámutatott: míg a múltban az országok a külső ellenséggel szemben épített falakat és torlaszokat, a vasfüggönyt a rezsim a saját népe ellen emelte. A múzeumnak emlékeztetnie kell a fiatokat arra, mennyire értelmetlen a népek között falakat építeni - tette hozzá.
Milan Linhard, a kiállítás szervezője elmondta: a múzeum a 20. század történelmét mutatja be fontos eseményekkel illusztrálva. Az első világháborúval kezdődik, legnagyobb részét a hidegháború korszakának - a koreai és vietnámi háborúnak, a kubai rakétaválságnak, az 1956-os magyarországi forradalom elnyomásának és Csehszlovákia 1968-as lerohanásának - szentelték.
A tárlaton látható egyik egyedülálló tárgy Gustáv Husáknak, Csehszlovákia utolsó elnökének a személyes telefonja, és az a berendezés, amellyel közvetlenül érintkezésbe lépett a Kremllel. A határon látható a szögesdrótkerítés egy darabja, amelynek két oldalán a csehszlovák és a nyugatnémet határőrök fegyvere jelképesen egymás ellen irányul. Olvasható itt azoknak a névsora is, akiket tiltott határátlépés közben lőttek agyon.
A látogatók megismerkedhetnek a kommunizmus összeomlásával, így a berlini fal leomlásával, és a német-csehszlovák határon lévő vasfüggöny szétvágásával is. Április végén már nyílt egy vasfüggönymúzeum a dél-morvaországi Valtice és az ausztriai Schrattenberg közötti egykori határátkelőhelyen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap