A neandervölgyi ember hihetett a túlvilágban
2011. április 26. 08:16 Discovery News
Megtalálták a Földközi-tenger térségének első ismert neandervölgyi temetkezési helyét, amelyről a kutatók azt gondolják, hogy ahhoz rituális szokások is társultak.
Korábban
Három, 50 ezer éve élt ember földi maradványa került elő Spanyolország délkeleti részén. A neandervölgyiek kezét behajlították, oly módon, hogy azok a fejhez közel kerültek, ami egyértelműen a szándékosságra utal. A szakemberek szerint ez azt jelentheti, hogy a neandervölgyiek temetkeztek és már szimbólumokban gondolkodtak – jóval az előtt, hogy a modern ember rendelkezett volna ezekkel a tulajdonságokkal. A murciai Sima de las Palomas lehet az első ismert neandervölgyi temetkezési hely a Mediterráneumban.
„Nem sokat mondhatunk a csontvázakról, hacsak nem azt, hogy a hely nagyon fontos volt az itt élők számára” – nyilatkozta Michael Walker, a kutatásról a Quaternary International Paper című periodikumban megjelent tanulmány egyik szerzője. „A tárgyi és ételmaradványok, nem beszélve a tűzről, azt valószínűsíti, hogy a helyet többször is felkeresték” – tette hozzá. A Murciai Egyetem professzora kollégáival már régóta folytat ásatásokat a régészeti lelőhelyen; eddig egy gyermek, egy férfi és egy nő földi maradványait tárták fel. A csontvázak a legjobb állapotban megőrzött neandervölgyi leletek közé tartoznak. „Nagyon szokatlanok az ilyen felfedezések” – így Walker.
Mivel a csontok felett köveket találtak, a kutatók szerint ez egyértelműen arra utal, hogy a neandervölgyieket szándékosan temették el; most még nem lehet kizárni, hogy megölték volna őket, de a régészek szerint erre kicsi a valószínűség. A közelben felfedezett párducmancsokat a helyiek vághatták le és tartották maguknál, s lehet, hogy a temetkezési szertartás részét alkották. Erik Trinkaus (Washington Egyetem), a téma egyik legnagyobb szaktekintélye szerint is elképzelhető, hogy a három személyt eltemették.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap