Megújult és május végétől újra látogatható a siklósi vár
2011. április 20. 12:20 MTI
Befejezéséhez közeledik a siklósi vár részleges rekonstrukciója: a létesítmény másfél év szünet után május 27-től fogad újra látogatókat.
Korábban
Marenics János, Siklós polgármestere a projekt kapcsán tartott keddi konferencián elmondta, hogy a kivitelezés keretében látogatóközpontot építettek, felújították a barbakánt, a felhajtóhidat, a Dorottya-kertet, a várkápolna belső tereit, s egyebek mellett kibővítették a kiállítóhelyiségeket is. A beruházás 1,6 milliárd forintos költségét hazai, európai uniós és a Norvég Alap pályázati forrásaiból fedezték.
A politikus kiemelte: a fejlesztésnek köszönhetően immár légkondicionált kiállítóhelyiségek alkalmassá váltak nagyobb tárlatok megrendezésére, kiemelkedő hazai és külföldi alkotók műveinek bemutatására. A várudvaron rendezett színházi előadásokon, koncerteken egyidejűleg 650 ülő vagy 2 ezer álló vendéget tudnak fogadni. Erre is alapoznak, amikor célul tűzték ki, hogy a vár látogatottságát a korábbi évi 80-100 ezerről 170 ezerre növelik.
Mint arról Fazekas Gyöngyi, a vár rekonstrukciós munkáiban résztvevő restaurátor az MTI-nek beszámolt, a felújítás során egy Európa-szerte ritkaságnak számító imafülke is előkerült. "Hasonló, falba vájt imafülke legközelebb egy spanyolországi kolostorban található" - mutatott rá a szakember.
Felidézte, hogy a ritka építményre még tavaly szeptemberben bukkantak, és először árnyékszéknek, majd egy minaret bejáratának vélték az egyszemélyes fülkét, amely vélhetően a késő gótika vagy a korai reneszánsz idején, a 15. vagy a 16. században épülhetett. Különlegessége még az a tizenhat darab, Jézus életét bemutató miniatűr táblakép, amelyekhez hasonlót eddig csak Csehországban találtak - tette hozzá Fazekas Gyöngyi.
Buchert Eszter, a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatóhelyettese kitért arra, hogy a siklósi vár felújítása része a nemzeti park, a siklósi, valamint a mohácsi önkormányzat komplex turisztikai fejlesztési programjának.
A 80 százalékos európai uniós támogatást élvező projekt keretében teljesen megújul a Mohácsi Történelmi Emlékhely, Mohácson vízi sporteszköz- és kerékpárkölcsönzőt nyitnak, pincéket újítanak fel, de jut pénz a Duna-parton partfalrendezésre is. Az igazgatóhelyettes magyarázata szerint minderre azért van szükség, mert ezen látványosságok az 1970-es, 1980-as évek óta veszítettek népszerűségükből. Azt szeretnék, ha a rekonstrukciók és az új élményelemek révén a siklósi vár, a mohácsi emlékhely, de egész Dél-Baranya vonzóbbá válna a turisták számára, akik ezáltal nemcsak egy, hanem több napot is eltöltenének a térségben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.