A British Museumban Jézus egyik legkorábbi ábrázolása
2011. április 15. 10:08 The Independent
Júniustól a brit főváros patinás múzeumában látható az egyik legjelentősebb keresztény relikvia, az edesszai Mandylion, amely a legenda szerint Krisztus arcának nyomatát tartalmazza.
Korábban
Az edesszai Mandylion, Jézus egyik legkorábbi ábrázolása a 14. században a konstantinápolyi császári palotából került a pápa vatikáni magánkápolnájába. A kutatók között azóta is vita tárgya, hogy a nagyközönség számára csak rendkívül ritkán kiállított „kendő” eredeti, vagy négyszáz évvel Jézus ideje után született.
A British Museum most engedélyt kapott, hogy Nagy-Britannia történetében először kiállítsa az ereklyét, amely a júniusban nyíló Mennyei kincsek című kiállítás egyik központi darabja lesz; a tárlatra római katolikusokat, orosz ortodoxokat és kopt keresztényeket is várnak. „Ez az elmúlt évek egyik legkülönlegesebb kölcsöntárgya” – fogalmazott Neil MacGregor múzeumigazgató. „A kiállítás az abszolút megérintésének egyetemes emberi vágyát fejezi ki” – tette hozzá.
„A Közel-Keleten ugyanolyan nagy becsben tartják, mint ma David Beckham izzadt pólóját” – nyilatkozta James Robinson kurátor. „Egy közönséges tárgy, amelyet azok az emberek tették különlegessé, akik kapcsolatba léptek vele” – mondta Robinson az ereklyéről, amely több közel-keleti zarándoklatnak is a fő célpontja.
A „kendő” az egyik legjelentősebb Nagy-Britanniában kiállított relikviának számít. 2009-ben Lisieux-i Szent Teréz földi maradványait láthatták egy hónapig a szigetország lakói – érdekesség, hogy az apáca csontjait az eredeti koporsóban szállították. A látványosság több százezer hívőt vonzott Plymouth, Birmingham és Cardiff városából.
Az edesszai Mandyliont V. Abgar edesszai király uralkodása után készítették. A király egy ismeretlen festőt kért meg, hogy menjen el a Szentföldre és fesse le Jézust. A legenda szerint azonban a festő képtelen volt a kérést teljesíteni, mivel elvakította Jézus arcának fényessége. Ehelyett Jézus megmosta az arcát, majd beletörölte a kendőbe, amelyen ott maradt a nyoma – amikor pedig a kendő visszatért Edesszába (Urfa, Törökország), állítólag a leprában szenvedő Abgart is meggyógyított.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.