Egymillió embert várnak II. János Pál boldoggá avatására
2011. április 13. 09:31 MTI
Egymillió embert várnak Rómába a néhai II. János Pál pápa boldoggá avatására - hangzott el Gianni Alemanno római főpolgármester keddi sajtótájékoztatóján, amelyen az egyházi eseményt kísérő kulturális programot is bemutatták.
Korábban
Az április 30-i imavirrasztástól a május 2-i hálaadásig egymillió emberrel számolunk; a május elsejei boldoggá avatáson háromszázezren lesznek a Szent Péter téren - mondta Alemanno, hangsúlyozva, hogy a végleges adatokat a Vatikán közli majd.
Az egész várost érintő háromnapos egyházi esemény alatt a római metró csak éjjel kettő és négy óra között áll le. Több mint ötezer turistabusznak biztosítanak parkolóhelyet, külön buszjáratokat indítanak a római repülőterek és a metró végállomásai között. Háromezer rendőr és a polgári védelem ugyanennyi önkéntese segíti a tömeget, 186 ellátási ponton egy millió palack vizet osztanak majd ki. A város számára a költség három és fél millió euró lesz - mondta Alemanno.
Róma kulturális programokkal is készül az eseményre: május 1-én és 2-án a városi múzeumok egész nap nyitva tartanak. A boldoggá avatásra érkezők a késő estig nyitva tartó Vatikáni Múzeumban jelentős kedvezményt kapnak. Április 29-én a Termini római központi pályaudvar előtti téren és a Capitoliumi Múzeumban is fotókiállítás nyílik II. János Pál huszonhét éves pápaságának sosem látott felvételeivel.
Május 2-án este a Capitolium-dombon, a városháza előtti téren emlékestet tartanak: többek között a pápa volt személyi titkára, Stanislaw Dziwisz krakkói érsek és a volt vatikáni szóvivő, Joaquin Navarro-Valls szólal fel. Ezt koncert követi azoknak az olasz popzenészeknek a fellépésével, akik személyesen találkoztak a pápával.
Május 18-án II. János Pál 4 méter magas bronzszobrát avatják fel a Termini pályaudvarnál, amelyet a pápáról keresztelnek el. További információkkal Róma városának a boldoggá avatásra nyitott honlapja szolgál: www.beatusjp2.comune.roma.it.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek 09:50
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét 09:05
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.