Megérkezett Limába a Machu Picchu-i leletek első szállítmánya
2011. március 31. 12:47 MTI
Megérkezett Limába a Machu Picchu-i leletek első szállítmánya, a kincsek egy évszázaddal ezelőtt kerültek Peruból az amerikai Yale Egyetem birtokába.
Korábban
Az amerikai egyetem hosszú tárgyalások és pereskedés után elsőként 366 leletet szolgáltatott vissza a dél-amerikai országnak, amely a tervek szerint a limai kormánypalotában kívánja kiállítani az inka fellegvár területéről elhurcolt kincseket. Alan Garcia államfő személyesen lobbizott Barack Obama amerikai elnöknél a hazája számára felbecsülhetetlen örökség visszaszolgáltatása érdekében. A dél-amerikai ország 2007-ben még be is perelte egy connecticuti bíróságon a Yale Egyetemet.
A műtárgyak a Hiram Bingham amerikai kutató által 1912 és 1916 közötti vezetett expedíciók keretében hagyták el az egykori inka birodalom központjának területét. Bingham fedezte fel annak idején a romvárost. 1912-ben William Howard Taft akkori amerikai elnök perui kollégája, Augusto B. Leguía engedélyét kérte, hogy Bingham Cuzco térségében - ahol a Machu Picchu fekszik - folytasson ásatásokat. Akkor Peru beleegyezését adta, azzal a feltétellel, hogy amit a régészek találnak, az perui birtokban marad.
A Yale épületeiben őrzött gyűjtemény 46 332 darabból áll, a kincsek között kerámiák, textíliák, fémtárgyak, kövek és csontok találhatók. Soknak inkább érzelmi, semmint archeológiai értéke van.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nagy tekintélyű professzor távozása után kezdett el hanyatlani az első magyar egyetem
- Mintafeleség lehetett a mérgezésekkel megvádolt Lucrezia Borgia
- Élhetőbb várossá alakította Rómát IV. Sixtus, a reneszánsz pápa
- A magyar győzelem hírére zúgnak délben a harangok
- Hadvezérként is jeleskedett Bakócz Tamás, a későbbi pápajelölt
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap