Folyamatosan kell bővülnie az elektronikus örökségtárnak
2011. március 31. 09:08 MTI
Folyamatosan bővülnie kell az elektronikus örökségtárnak - mondta Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára egy szerdai budapesti tanácskozáson.
Korábban
A Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának székházában tartott konferencia résztvevői a magyarországi kisebbségek elektronikus adatbázisaként is szolgáló "Örökség-kultúra" program eddigi eredményeit ismertették és vitatták meg.
Az Örökség-kultúra oktatási e-könyv és médiatár elnevezésű adatbázis "soha véget nem érő kezdeményezés", folyamatosan bővülő adatbázis, a támogatását ezért "stratégiailag kell végiggondolni" - mondta el Latorcai Csaba.
A négy éve működő honlap a www.sulinet.hu/oroksegtar címen érhető el, és aloldalán könyvek, tanulmányok, folyóiratok digitalizált változatait tartalmazza magyarul és a hazai kisebbségek nyelvén. Latorcai Csaba közölte azt is, hogy kész az egyeztetésre a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek képviselőivel. "Le kell ülni, meg kell tennünk a magunk vállalásait" - jelentette ki, hozzátéve, eddig nem keresték meg a nemzetiségek képviselői a kormányt. Ha ezt megteszik, és a nemzetiségek képviselői megfogalmazzák igényeket és vállalásaikat, "ahhoz képest tud majd adni a kormány" - mondta.
A tanácskozáson, amelyen a magyarországi kisebbségek képviselői és a kisebbségekkel foglalkozó szakemberek vettek részt, a felszólalók hangsúlyozták: a honlap a legjobb lehetőség arra, hogy a kisebbségeket megismerhesse a többségi társadalom, a kisebbségek tudomást szerezzenek más kisebbségek tevékenységéről. Emellett hasznos az oktatásban és a kutatók munkáját is segíti a.
Barna Gábor, az Örökség-kultúra, a nonprofit oktatási e-könyvtár szerkesztőségének irodavezetője és felelős szerkesztője a tanácskozáson elmondta: a kisebbségeknek kell eldönteniük, áldoznak-e pénzt a kiadványaik lapozható, gyorsan kezelhető digitális átalakítására, ahhoz, hogy a gyűjtőoldalon minél nagyobb közönséghez eljussanak az esetenként néhány száz példányban megjelenő kiadványaik. Hangsúlyozta, hogy a legolcsóbban elektronikus úton érhetőek el a kisebbségekről szóló tartalmak az olvasók számára.
A honlap előnyei közé sorolta, hogy nagy adatmennyiség gyors letöltését is lehetővé tették. Ezzel például az iskolai oktatásban az internet bekapcsolása nélkül is felhasználhatóak az információk.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap