Szekfű-emléktáblát lepleztek le Moszkvában
2011. március 24. 11:41 MTI
Szekfű Gyula történész, volt moszkvai magyar nagykövet emlékére táblát lepleztek le a moszkvai Magyar Kulturális, Tudományos és Információs Központban.
Korábban
Az alkalmat az szolgáltatta, hogy Szekfű (1883-1955) 1946 márciusában foglalta el követi állomáshelyét. Később, 1948-ban emelték a magyar külképviseletet nagykövetségi szintre, Szekfű ekkor lett nagykövet. A magyar képviselet akkor abban az épületben volt, ahol ma a magyar kulturális központ működik. Az évforduló tiszteletére kiadták orosz nyelven a történész Forradalom után című kötetét.
Az emléktábla leleplezése alkalmából mondott beszédében Íjgyártó István moszkvai magyar nagykövet egyebek mellett arról szólt, hogy Szekfű Gyula az 1920-as, 30-as évek Magyarországának egyik legismertebb, legtekintélyesebb tudós személyisége volt, és moszkvai tevékenysége során következetesen képviselte a magyar álláspontot, ami a kor átmeneti jellegéből adódó nehézségek miatt nem volt könnyű. Sok jelentésében hangot adott meggyőződésének, hogy Magyarországnak már csak geopolitikai adottságai miatt is létérdeke, hogy legnagyobb szomszédjával, a Szovjetunióval jó kapcsolatokat építsen ki.
"Hatvanöt év távlatából is megalapozottan állítható: Szekfű Gyula követté való kinevezése szerencsés választás volt. Személyében egy igen nehéz, kritikus időszakban olyan nagy tudású ember látta el ezt a tisztet, aki történetiségében ismerte a szovjet-orosz fejlődést, európai műveltségével kapcsolatot tudott teremteni a Moszkvában működő diplomáciai képviseletekkel, és a tények kényszerű tudomásul vétele mellett is megpróbálta képviselni országa érdekeit" - mondta a nagykövet.
Az oroszul megjelent Szekfű-kötet bemutatása alkalmából nagy érdeklődés mellett kerekasztal-beszélgetést is rendeztek a történészről.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nagy tekintélyű professzor távozása után kezdett el hanyatlani az első magyar egyetem
- Mintafeleség lehetett a mérgezésekkel megvádolt Lucrezia Borgia
- Élhetőbb várossá alakította Rómát IV. Sixtus, a reneszánsz pápa
- A magyar győzelem hírére zúgnak délben a harangok
- Hadvezérként is jeleskedett Bakócz Tamás, a későbbi pápajelölt
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap