Weimarban újra megnyílt a Liszt múzeum
2011. március 22. 12:26 MTI
Ha Liszt Ferenc élne, a németországi Weimar egyik büszkeségének számító, ma múzeumként működő nyári rezidenciáján újra fogadhatná látogatóit.
Kilenc hónapig tartó restaurálás után ugyanis ünnepélyes keretek között nyitották meg újra a weimari Liszt-házat. Az épület homlokzatát és tetejét szinte teljesen felújították és restaurálták a belső helyiségeket is. A múzeumként működő, a weimari Mariestrassén lévő házat kedd reggeltől újra látogatók, Liszt-rajongók népesíthetik be.
A felújítást vezénylő Reimar Frebel hétfői nyilatkozatában a színes külső homlokzat restaurálását emelte ki. Ami a belső munkálatokat illeti, a legnagyobb feladatot a zeneszalon felújítása jelentette - mondta el az építész, utalva arra, hogy a tapétákat, a függönyöket és a bútorhuzatokat az eredeti mintájára ugyancsak teljesen felújították.
Liszt - aki 1843 és 1861 között a weimari Staatskapelle vezető karnagya volt - csak a városba történt visszatérésekor, 1869-ben költözött be a házba, illetve annak felső emeletére, és a nyári hónapokat rendszerint ott töltötte egészen 1886-ban bekövetkezett haláláig. A ház jóformán azóta múzeumként működik és Weimar egyik legfőbb nevezetességének számít. Felső emelete többnyire Liszt Ferenc személyes tárgyait mutatja be, míg az alsó részen egyfajta multimédiás kiállítás működik.
A felújítás értesülések szerint több mint 370 ezer euróba (több mint 100 millió forintba) került, a költségeket a weimari Klassik-Stiftung fedezte. A múzeum újbóli megnyitása részét jelenti azoknak a megemlékezéseknek, amelyeket a világhírű zeneszerző és zongoraművész születésének 200. évfordulója alkalmából Weimarban, illetve Türingia tartományban rendeznek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- Idén ősszel is megrendezik a Zsinagógák Hetét
- Önként vállalta a halált egy családapa helyett a ferences szerzetes Maximilian Maria Kolbe
- A roma holokauszt 80. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést
- Októberig várja a látogatókat a magyarországi holokauszt emlékezetét bemutató kiállítás
- Szász Endre és Kondor Béla alkotásaival emlékeznek a holokauszt áldozataira Szombathelyen
- Több mint fél évszázad után derült fény a híres fotó főszereplőjének kilétére
- Szobrok és egy rózsafajta is őrzi Anne Frank emlékét Japánban
- Antonescu teljesen el akarta tüntetni a zsidóságot Romániából
- Egész életét az elesettek megsegítésének szentelte Sztehlo Gábor
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.