Elkótyavetyélik Le Corbusier indiai mestermunkáit
2011. március 10. 10:06 The Guardian
Helyi építészek, művészettörténészek és tisztviselők fogtak össze, hogy megmentsék a francia sztárépítész Le Corbusier egyedülálló indiai örökségét.
Korábban
A Csandigarban székelő kormány az UNESCO-hoz és külföldi, jórészt európai országokhoz fordul, mivel a műkincskereskedők az utóbbi időben több száz, az építész által tervezett székhez, asztalhoz, faragványhoz és nyomathoz jutott hozzá nyomott árakon az értékes műkincsek valós piaci értékét nem ismerő indiai tisztviselőkön keresztül. A nem hivatalos közeledés már megtörtént az újdelhi követségek irányába, de ott falnak ütköztek az érdekvédők.
A kampányt Le Corbusier első csandigari asszisztense, Manmohan Nat Sarma, a város későbbi főépítésze vezeti. „Amit elvesztettünk, az teljességgel helyrehozhatatlan” – nyilatkozta az építész. „Az örökségünk elveszett. Az ügy kevéssé érdekelte a helyieket, ezért nemzetközi segítségért folyamodunk. Ezt a várost két kézzel rakták össze, nem lehet semmire kicserélni” – tette hozzá. Rajnish Wattas, a Csandigar College építésze szintén nemzetközi összefogásért kiált. „Megdöbbenve hallottuk, hogy mennyiért adták el a székeket, vagy a csatornafedeleket. Ébresztőt fújunk, még nincs késő cselekedni” – nyilatkozta a professzor.
A francia építészt India első miniszterelnöke, Dzsaváharlál Nehru kérte fel, hogy építsen egy várost a Pakisztánnak az 1947-es felosztási szerződés értelmében kényszerűen átadott Lahore helyett. Nehru akkor elmondta: az új fővárosnak „meg kell szabadulnia a múltjától, s szimbolizálnia kell a népnek a jövőbe vetett hitét”. A csandigari tisztviselők tavaly egyszer már Újdelhihez fordultak, hogy a város diplomáciai kapcsolatait latba vetve próbálja meg elérni Londonnál a műtárgyak adásvételének megállítását. Mozgásba léptek a brit fővárosban dolgozó indiai diplomaták is, de egyik kezdeményezés sem járt sikerrel.
Az Európában forgalmazott műkincsekre gyakran a használatra „alkalmatlan” bélyeget sütik, s így próbálnak meg túladni a francia építész által tervezett darabokon. „Sietnünk kell, mielőtt túl késő lenne” – nyilatkozta Sharma. „A Tadzs Mahalt is külföldiek építették, s az ide látogatók jóval az indiaiak előtt felismerték szépségét. Ma a Tadzs Mahal India szimbóluma; holnap Le Corbusier csandigari munkái lehetnek azok” – tette hozzá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap