Londonban látható Picasso rekordáron elkelt képe
2011. március 7. 18:10 MTI
A művészeti aukción valaha kifizetett legmagasabb összegért tavaly elkelt Pablo Picasso-festmény, a Nu au plateau de sculpteur (Akt, zöld levelek és szoborportré) ma mutatkozott be első ízben Nagy-Britanniában a Tate Modern galéria kiállításán.
Korábban
Az 1932-ben készült festményért tavaly májusban 106,5 millió dollárt (több mint 20 milliárd forintot) fizetett ki egy vásárló a Christie's New York-i árverésén. A magángyűjtő most a Tate Modern kiállítására adta kölcsön a művet, amelyet a múzeum új Picasso-termének Poetry and Dream (Költészet és álom) címet viselő szegletében helyeztek el.
Az Akt, zöld levelek és szoborportré című kép a Picasso múzsája, Marie-Therese Walter ihlette művek közé tartozik. A két világháború közötti korszakból Picasso legfontosabb alkotásai közé sorolják ezeket a műveket - mondta Nicholas Serota, a múzeum igazgatója.
A festő 45 éves korában, 1927-ben ismerte meg az akkor 17 esztendős Waltert, ám felesége, Olga miatt sokáig titokban tartották viszonyukat. A Tate igazgatója szerint Walter alakja felismerhetően csak 1931-32 táján kezdett először megjelenni Picasso képein és szobrain. Az Akt, zöld levelek és szoborportré egyike a mester és múzsája egymás iránti szenvedélyét már nyíltan ábrázoló alkotásoknak.
A festmény a tavaly májusi árverés előtt csaknem hat évtizeden át Sidney és Frances Brody Los Angeles-i magángyűjteményébe tartozott. A képet 1951-ben vásárolták Paul Rosenberg galériatulajdonostól, aki 1936-ban vette meg a művésztől. Az eltelt évtizedek alatt csupán egyszer szerepelt egy gyűjteményes kiállításon 1961-ben, amelyet Picasso 80. születésnapja alakalmából rendeztek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének
- Abszurd részleteket is kikényszerítettek a vallatók a Rajk-per vádlottjaiból
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György
- Gyorsan kiérkeztek a mentőegységek a biatorbágyi merénylet helyszínére
- Több mint fél ezer rendházat számolt fel a Rákosi-rendszer
- Rabtársainak is megtanította verseit a recski munkatábort megjárt Faludy György
- A legnehezebb időkben is biztos támasza volt az erdélyi magyarságnak Márton Áron
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap