A maják kincsét keresik Guatemalában
2011. március 2. 10:11 MTI
A maja kultúra aranykincseit keresi egy újságírókból és tudósokból álló német expedíció Guatemala legnagyobb tavának vizében.
Korábban
A küldetésben a Bild című német tömeglap újságíróit Joachim Rittstieg matematikus, Közép-Amerika letűnt kultúráinak szakértője vezeti. A szakember négy évtizede kutatja az úgynevezett drezdai kódexet, azt az írásos maja emléket, amelyről úgy gondolják, hogy a legkorábbi ismert könyv az amerikai földrészről. Drezda mellett Madridban és Párizsban is őriznek ilyen kódexet, a Rittstieg által vizsgált 74 oldalas darab 272 éve került német földre.
A német tudósnak sikerült megfejtenie az írásjeleket, és azok alapján arra következtetett, hogy "nagy kincs", legalább nyolc tonnányi tiszta arany lapul az Izabal-tó fenekén. A Drezdai Egyetem visszavonult professzora felfedte, hogy a kódex 52. oldalán említést tesznek a maják fővárosáról, Atlanról, amelyet i.e. 666-ban földrengés pusztított el. A városban több mint kétezer aranytáblát őriztek, a maják ezekre vésték törvényeiket. A kincs - a várossal együtt - víz alá került, a maradványokat radarfelvételek segítségével azonosították. A német szakember szerint az aranytáblák értéke 211 millió euró.
Az expedíció egyik fele már útra kelt Guatemalába, Frankfurtból az egyesült államokbeli Dallasba repültek, onnan tovább a közép-amerikai országba, ahol terepjáróval teszik meg az utat az Izabal-tó felé.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.