A világ legrégibb erotikus képe
2011. március 1. 08:09
A kőkori ember hitt a túlvilágban, ahol kedvére hancúrozhatott a különböző mitikus teremtményekkel – ezt támasztja alá a világ első, nemrégiben felfedezett erotikus töltetű ábrázolása is.
Korábban
A 12 ezer éves, többek között egy merev állapotú hímvesszőt ábrázoló képet egy német kutatócsoport találta meg a világ legrégibb templománál; a törökországi Göbekli Tepe időben hétezer évvel előzi meg Stonehenge-et. A képen egy fej nélküli férfi mitikus lényekkel pajkoskodik. „Ezen a képen jól kivehető a férfi és merev állapotú hímvesszeje” – erősítette meg Jens Notroff, a Német Régészeti Intézet szóvivője.
A faragott kövön látható egy keselyű és egy skorpió is, valamint egy furcsa korong, ami a szakértők szerint a napot szimbolizálja. „Hiányzik a férfi feje, mivel az a lélek hordozója volt, így a faragvány egyértelműen egy az élők sorából eltávozott személyt ábrázol” – magyarázta Notroff. „Most a kép jelentésének megfejtésén dolgozunk – látjuk a jeleket, csak az összefüggéseket nem. Ez olyan, mintha valaki egy keresztény templomnál talál egy keresztet, de nincs semmi ötlete arra vonatkozóan, hogy az mit is jelent. Tudjuk, hogy ezek vallási szimbólumok, de az isteneket illetően a sötétben tapogatózunk” – tette hozzá.
A helyen számtalan, istent ábrázoló monolit található, köztük a faragvány, valamint ötven oszlop egészíti ki az építményt. „Ekkor még nem fedezték fel az írást, így az égiek neve sem ismert” – mondta el az ásatást vezető Klaus Schmidt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Tudta-e, hogy...?
- 10 érdekes tény a Szent Koronáról
- 7 mitológiai lény, melyektől rettegtek a régmúltban
- Tíz tény Jackie Kennedy-ről
- Tíz meglepő tény az angliai csatáról
- Támadó marslakók, megtévesztett nácik, kőkori törzs – hét grandiózus átverés a történelemből
- 10 meglepő dolog Madame Curie-ről
- 10 félresikerült kivégzés a történelemből
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult
- 10 tény a Mona Lisáról
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.