A világ első felhőkarcolója
2011. február 18. 08:14
A mezőgazdálkodást népszerűsítette egy 11 ezer évvel ezelőtt épült jerikói torony - derült ki egy friss kutatásból.
Korábban
Jóval a bibliai városfalak leomlása előtt, Jerikó lakói a vadászó-gyűjtögető életmódról áttértek a mezőgazdálkodásra, letelepültek a Jordán-folyó menti oázisba, majd a város szélén egy titokzatos, 8 és fél méter magas kőtornyot építettek.
A régészek 1952-ben leltek a világ első középületének tartott építményére, s azóta folyik a találgatás a „felhőkarcoló” megépítésének eredeti céljáról. Számítógépes mérésekkel sikerült megállapítani, hogy az építményt a nyári napforduló jelzésére használták, s egyben megpróbálták a még nomád életmódot folytatókat rávezetni a mezőgazdálkodásra.
„A tornyot egy hatalmas építkezési projekt keretében húzták fel. Az emberek sokáig és keményen dolgoztak rajta” – mondta el Ron Barkai, a Tel Aviv-i Egyetem régészeti tanszékének oktatója. A kúp alakú, kilenc méter átmérőjű torony koncentrikus kőkörökből áll, hozzá egy zárt lépcsővel. A régészek egyértelműen kizárták annak a lehetőségét, hogy a „felhőkarcolót” temetkezési célokra használták volna.
Barkai kollégáival együtt kiszámította, hogy a környező hegyek akkor borították árnyékba az épületet, amikor a nap a leghosszabb ideig látható az égen. Az árnyék pontosan a toronyra vetült, s onnan terjedt tovább az egész falura. „A torony ebben a korban a hatalmi erőforrások közötti harcok indikátora, s azt demonstrálta, hogy egyes személyek hogyan aknázták ki a lakók félelmét, majd győzték meg őket az építkezés szükségességéről” – nyilatkozta Barkai.
A kutató szerint a torony a félelem és az inspiráció forrása volt, ez pedig egyáltalán nem számított egyedinek akkoriban. Sőt, ennek ma is látjuk jelét, jó példa erre a párizsi diadalív. Barkai elmondta: a mezőgazdálkodásra való átállás nem ment zökkenőmentesen. „Ez volt az az idő, amikor a hierarchia kialakult, a vezetőréteg helyzete pedig megszilárdult. A mezőgazdálkodás bizonyos emberek hasznára vált, mivel fölösleget termeltek, azt tárolták, majd elosztották egymás között. Sokkal nehezebb volt ez a fajta életmód a neolitikum ezen szakaszában. Úgy gondoljuk, hogy a torony megépítésével az áttérésre próbálták meggyőzni az embereket”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.