A bányaművelés története Pozsonyban
2011. február 14. 16:04 MTI
Szerdán nyitják meg a Szlovák Nemzeti Múzeum - Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma Gömör című tematikus kiállítás-sorozatának első két, a Rozsnyói Metercia és Az öntvény varázsa című tárlatát.
Korábban
Pozsonyban a Brämer-kúria termeiben szerdától látható két kiállítás a Rozsnyói Bányászati Múzeum és A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma együttműködése révén jött létre - írja az Új Szó című pozsonyi napilap.
A Rozsnyói Metercia a gömöri bányászat több évszázadra visszanyúló történetét hivatott bemutatni. A kiállítás arról a Metercia címen számon tartott táblaképről kapta a nevét, amelyet valószínűleg az egyik bányászközösség festetett és amelyen Szent Anna látható harmadmagával, a kép hátterében pedig bányászok dolgoznak.
Az öntvény varázsa című kiállítást a Rozsnyói Bányászati Múzeum kurátorai készítették elő. A tárlat bemutatja a vas feldolgozását, megmunkálását. Szlovákiában a vasércbányászat a 13. században kezdett fellendülni. A völgyekben a 14. század elején, kihasználva a víz energiáját, olvasztókemencék és vasfeldolgozó hámorok létesültek. A kemencék majd ötszáz évig üzemeltek és a bennük gyártott vassal egész Magyarországot ellátták.
A kiállítások április 28-ig kedd kivételével minden nap megtekinthetők.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.