Szélerőművet építenének a normandiai partraszállás helyszínén
2011. február 10. 08:05 The Daily Mail
Egy hatalmas szélerőmű megépítésének terve borzolja a kedélyeket Franciaországban és a csatornán túl, Nicolas Sarkozy elnök erre ugyanis a normandiai partraszállás helyszínét, a hadműveletben résztvevő veteránok által szent földnek tartott sávot szemlélte ki magának.
Korábban
A Juno Beach-nél tervezett nyolcvan, egyenként 160 méter magas építmény ötlete komolyan aggasztja a francia és brit veteránokat, mivel szerintük a francia köztársasági elnök ezzel a lépéssel a partraszálláskor elhunyt 2500 katona emlékét sértené meg. A ma már 88 éves Tony Richardson, a Normandiai Veteránok Szövetségének elnöke egyszerűen csak annyit tudott mondani a tervről: „szörnyű”.
„Történelmi hely, nem szeretném, ha bármi módon megzavarnák” – nyilatkozta. Ed Slater, a szervezet másik vezetője a Brit Légió és a védelmi minisztérium képviselőivel való találkozás során szeretné szóba hozni a kérdést. „Egyetértek azokkal, akik szerint helytelen egy megszentelt emlék helyére ilyet állítani” – mondta el a 87 éves Slater, aki 1944. június 6-án a Királyi Haditengerészetnél szolgált, s egy amerikai fregatton Sword Beach keleti oldala mellett járőrözött.
„Persze, támogatom a szélerőművek építését, de inkább olyan helyekre – például az ingoványos részekre – kellene állítani őket, ahol egész évben fúj a szél” – tette hozzá a veterán, aki tervezi, hogy levelet ír Sarkozynek, s egyben garanciát vár tőle, hogy a szélerőművek nem épülnek meg olyan helyen, ahol több ezer ember áldozta fel életét.
Ha Párizs tartja magát ígéretéhez, akkor a jelek szerint a következő évtizedben 20 milliárd font értékben öt szélerőmű, benne 600 turbina fog épülni a nyugati part mentén. Franciaország – amelynek energiaéhségét túlnyomórészt a nukleáris erőművek enyhítik – 2020-ra 6000 megawatt energiát tervez termelni ily módon. Párizs próbálta lehűteni a kedélyeket, mondván, a 2015-ben működésbe lépő turbinák láthatatlanok lesznek a partról, de sokan kétségeket fogalmaztak meg ennek megvalósíthatóságáról.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- Hetvenes évekből származó fotográfiákat is láthatunk a Mai Manó Házban megnyíló kiállításon
- A Körhinta révén a modern magyar filmet is megismertette a világgal Fábri Zoltán
- Mesejátékok, bohózatok és krimik is szerepelnek majd a kecskeméti színház műsorán
- Klasszikus és könnyűzenei művek is elhangoznak az MVM ZENERGIA koncertjén
- A magyar zenei hagyományokat is népszerűsíti a Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivál
- Korhű jelmezekkel és díszletekkel mutatkozik be Az álarcosbál a Magyar Állami Operaházban
- Felolvasó estekkel és borkóstolókkal várják az érdeklődőket az 52. Tokaji Írótáborban
- Élete második „balesetének” tartotta férjét a megcsalt Frida Kahlo
- Kamarakiállítással és szoboravatással is ünneplik a Gyergyószárhegyi Művésztelepet
- Színházi előadások mellett bűntények helyszíne is volt a legendás Hungária Fürdő 15:05
- Nemcsak az érdek, hanem a szerelem is erősítette Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc házasságát 09:50
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György 09:05
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét tegnap
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján tegnap
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd tegnap
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit tegnap
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 2024.09.20.