Hologramként épül meg Traianus hídja a Dunán
2011. január 24. 09:55 MTI
Csaknem két évezredet áthidaló hídtervvel álltak elő szerb archeológusok és mérnökök: hologramot vetítenek a Dunára, amely három dimenzióban "feltámasztja", térben láttatja majd Traianus római császár (i.sz. 53-117) egykori hídját.
Korábban
Mint azt Miomir Korac, a projekt vezetője elmondta, a vetített hologram a 150-200 méter hosszú eredeti híd replikája lesz. "A Dunára szivattyúkat telepítünk, amelyek parányi vízcseppeket porlasztanak szét a levegőbe, ezekre lézersugarak rajzolják majd rá a híd képét a szerb oldalról". A híd 50 méteres makettjét különben fel is fogják építeni a hajdani híd tényleges helyének közelében.
A két eredeti pillér maradványait restaurálják, és "Traianus tábláját", amely a közelben van és jelenleg csak a folyón közlekedő hajókról látható, elérhetővé teszik a folyó felől - közölte a régész. "Traianus táblája a császár dákok elleni hadjáratának állított emléket. Ideje restaurálni ezt a helyet. A maga idején valóságos világcsoda volt, a mi dolgunk ezt megmutatni" - szögezte le Korac. A császár hadjáratának színhelye egy olyan térség volt, amely ma Románia területét képezi, legismertebb megjelenítése pedig Rómában látható, Traianus oszlopának domborművein.
A szerbiai munkálatok beilleszkednek abba a nagyobb ívű, Itinerarium romanum Serbia nevű programba, amelynek célja az ország antik nevezetességeinek bemutatása. "Össze akarjuk kapcsolni a Szerbia területén lévő összes római kori építészeti együtteseket, hogy népszerűsítsük a tudományt, a régészet eredményeit, és gazdaságilag is kiaknázzuk a bennük rejlő nagy turisztikai potenciált" - fejtette ki az archeológus. A projekt elnyerte az Európai Beruházási Bank és egy európai bankkonzorcium támogatását.
"Megvalósítása összesen 13 millió euróba (kb. 3,5 milliárd forint) kerül. A terv értelmében 2012 végéig Szerbia területén valamennyi nevezetes római emlékegyüttest olyan állapotba kellene hozni, hogy fogadhassa a turistákat. Ezzel fel lehetne hívni a figyelmet arra a tényre is, hogy nem kevesebb mint 18 római császár született ezen a területen - köztük az a Nagy Konstantin is, aki i.sz. 313-ban kiadta a kereszténységet törvényes vallásként elismerő milánói ediktumot" - mutatott rá Korac.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.