Régészek Buddha szülőföldjén
2011. január 13. 13:34
Egy régészekből álló nemzetközi kutatócsoport Buddha szülőföldjén, az 1997 óta világörökségi védelemben részesülő Lumbiniban, a buddhisták egyik kedvelt zarándokhelyén kezd kutatásba.
Korábban
A Himalája lábához tartó archeológusokat Robin Coningham, a Durhami Egyetem régész professzora vezeti. A szakemberek célja: megvizsgálni és azonosítani a vallásalapító születésével kapcsolatos régészeti bizonyítékok meglétét és hiányát, mindezt úgy, hogy a zarándokok kiszolgálását ellátó létesítményeket a régészeti leletekben okozott kár nélkül helyezhetik el.
A három éves projektet egy japán alapítvány finanszírozza, míg a munkálatok koordinálását a katmandui UNESCO-iroda látja el. Az első évre 95 ezer dollárt különítettek el, a résztvevő partnerek között megtaláljuk az UNESCO-t, a Lumbini Development Trust-ot, a nepáli kormány régészeti hivatalát, a Durhami, a Stirling és a Tribhuvan Egyetemet.
"Az UNESCO üdvözli ennek az innovatív és interdiszciplináris projektnek az elindulását, amely a hazai és nemzetközi szakértőket is megmozgatja, miközben Lumbini világörökségi helyszínét tovább erősíti, s ezzel az emberiség javát szolgálja” – nyilatkozta Axel Plathe, a világszervezet nepáli képviselője. „A projekt egy nagyszerű lehetőség arra, hogy a szakemberekből nemzeti szinten olyan erőt vonultassunk fel, amely – a régészetben hasznosítható modern tudományos eljárások segítségével – a Buddha születésével kapcsolatos információkat dolgozza fel” – ez már Robin Coningham véleménye.
Hasonlóan bizakodó a nepáli kormány régészeti hivatalának munkatársa, Suresh Suras Shrestha is: „A hivatal felismerte a tudományos eljárásokban rejlő nagyszerű lehetőségeket, amelyeknek köszönhetően a Gautama Buddha születésének narratívája elevenedhet meg”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Gyorsan kiérkeztek a mentőegységek a biatorbágyi merénylet helyszínére
- Több mint fél ezer rendházat számolt fel a Rákosi-rendszer
- Rabtársainak is megtanította verseit a recski munkatábort megjárt Faludy György
- A legnehezebb időkben is biztos támasza volt az erdélyi magyarságnak Márton Áron
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után
- Még a cári család személyzetének sem kegyelmeztek a bolsevikok
- A „dolgozó nép” ellenségévé kiáltotta ki a kulákokat Rákosi Mátyás
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.