Mozaikon egy görög komédiás színpadi művei
2011. január 6. 12:37
Az Amerikai Filológiai Társaság januári közgyűlése után Kathryn Gutzwiller professzor legújabb kutatását tervezi bemutatni négy, a római korban népszerű görög darabot ábrázoló mozaik felfedezésével kapcsolatban.
Korábban
„Az új Menandrosz mozaikok és a papirusz” című dolgozat az athéni poéta, az i.e. 4. században élt Menandrosz ismeretlen színpadi műveit meséli el. A kutató szerint a görög rímfaragó népszerűsége a rómaiak körében Homéroszéval vetekedett. „Jóllehet Menandrosz ma nem túl ismert, az ókorban nagyon népszerű művésznek számított. Egy igazi felfedezőként tudnám jellemezni, aki a romantikus vígjátékok leghíresebb szerzője volt” – mondta el Gutzwiller. „A legszerencsétlenebb dolog vele kapcsolatban, hogy kéziratai az évszázadok során szinte teljes egészében eltűntek, bár a 20. században számos színpadi művét sikerült azonosítani a különböző egyiptomi papiruszok segítségével” – tette hozzá.
Nem csak a papiruszok voltak Menandrosz írásainak „hordozóeszközei”, ugyanis festmények, másolatok és mozaikok segítségével is rekonstruálni lehet Menandrosz műveit. Amikor Ömer Çelik, a törökországi Hatay Régészeti Múzeum régésze egy ásatás során négy mozaikra bukkant, egy barátjához, a Cincinnatti Egyetem földrajz szakos végzős hallgatójához fordult a darabok azonosítását kérve, aki azonnal értesítette a klasszika-filológia tanszéken oktató, az ókori irodalomban jártas Gutzwillert.
„Ezek az anyagok nagyon fontos információkkal szolgának. A négy jelenet közül három olyan darabokból származik, amely többé-kevésbé elveszett” – magyarázza Gutzwiller. „Az ókori Antiochiában talált, az i.sz. 3. századra datálható mozaikok két dolog miatt fontosak. Általuk rekonstruálni tudjuk a darabokat, s betekinthetünk ábrázolásuk hagyományaiba” – árulta el a kutató.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben
- A legválságosabb időket is átvészelték a Városligetben megtartott árumintavásárok
- Tengernyi programot kínál a gyermekes családoknak is a Szent István Nap
- Sokáig maradt a Városligetbe látogató gyerekek kedvence az olasz bohóc cirkusza
- A madarak számára is kellemes környezetet biztosítottak a régi Városliget tavai
- A legendás Zeppelin léghajó útját is megörökítették a Városliget fölött
- Sió tündér legendáját is elhozták a Városligetbe a millenniumi ünnepségek
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap