A Jupiter lehetett a betlehemi csillag
2010. december 27. 11:32 Discovery News, MTI
Évszázadok óta foglalkoztatja a tudósokat a betlehemi csillag - üstökös, avagy szupernóva (a Napnál nagyobb tömegű csillag végső robbanása) jelezhette-e a napkeleti bölcseknek Jézus születését; egy brit csillagász szerint viszont a Jupiterről van szó.
A bibliai leírásokban sok a bizonytalanság, így nehéz pontosan megállapítani, hogy mi is történt több mint két évezreddel ezelőtt, ám Mark Thompson egy jelentős csillagászati eseményt fedezett fel, amely megmagyarázhatja a jelenséget.
Történelmi feljegyzések, valamint a bolygók és a csillagok kétezer év előtti helyzetének a számítógépes szimulációja alapján a brit asztronómus úgy véli, hogy a betlehemi csillag történetét a Jupiter mozgása magyarázhatja meg. Az i.e. 3 szeptembere és i.e. 2 májusa közötti időszakban három olyan együttállás volt, amikor Jupiter igen közel került az Oroszlán csillagkép legfényesebb csillagához, a Regulushoz. Az események eme igen ritka sorozata igen furcsának tűnhetett azok szemében, akik jártasak voltak a csillagászat tudományában.
Mark Thompson kiderítette, hogy a gázóriás kelet felé haladva közelítette meg a Regulust, mielőtt irányt váltott volna, s nyugati irányban haladt volna el a csillag mellett. Ezt az irányváltást retrográd mozgásnak nevezik. Mivel a Föld és a Jupiter majdnem kör alakú pályán halad, ám bolygónk gyorsabban kering, úgy tűnhet, mintha "megelőznénk" a gázóriást. Látszólag, mintha a Jupiter irányt váltott, majd ismét "tett egy fordulatot, hogy ismét Kelet felé vegye az útját.
A három napkeleti bölcs, kiket sokan a zoroaszter vallás papjainak hisznek, s ha ez a feltételezés igaz, képzett csillagászok voltak, felfigyelhettek a Jupiter furcsa mozgására, amelyet égi jelnek véltek. "A retrográd mozgás azt jelentette, hogy a bolygó nyugati irányban haladt, s a három bölcs Perzsiából a Jupitert követte" - hangsúlyozta Mark Thompson. Teveháton az út körülbelül három hónapot vehetett igénybe, s érdekes módon ez idő alatt haladt a Jupiter nyugat felé.
Az Indiana Egyetem kutatói 2003-ban állapították meg, hogy egy hónappal a Mark Thompson által megállapított időpont után a Jupiter és a Vénusz látványos együttállása volt: a két bolygót i.e. 2 június 17-én szabad szemmel nem lehetett "elválasztani" egymástól az égen.
Elvezethette-e a bizarr irányváltásokat végrehajtó Jupiter, amely látványos együttállásba is került a Vénusszal, a három napkeleti bölcset Betlehembe? Ez lehetett véletlen egybeesés, de létezik egy sor más magyarázat is a betlehemi csillagra. Ám ha a betlehemi csillagot követő három napkeleti bölcs történetének van valóságalapja, a Jupiter eme bizonyított együttállásai olyan látványos égi események voltak, amelyeket feljegyezhettek az ókori szövegekben.
Retrográd mozgás egy égitestnek az óramutató járásával megegyező irányú mozgása valamely csillagászati koordináta-rendszer Északi pólusából nézve. Egy bolygó mozgása akkor retrográd, ha a csillagokhoz képest keletről nyugat felé halad.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap