Szinte eredeti állapotában a 139 éve elsüllyedt hadihajó gőzgépe
2010. december 22. 12:26
Kilenc évvel a kiemelése után kiváló ütemben haladnak a USS Monitoron végzett restaurálási munkálatok, a szakemberek most a 139 éven keresztül a víz fogságába zárt hadihajó gőzgépén dolgoznak.
Korábban
A homok, sár és ásványok szennyezte, korrózió marta gőzgépre Észak-Kaliforniában, Cape Hatteras mellett bukkantak, az azóta eltelt közel egy évtized alatt pedig komoly előrelépés történt a svéd-amerikai felfedező, John Ericsson 30 tonnás találmánya állapotának javítását illetően. A gőzgép felszínét rendkívül óvatosan kezelik, amelyről a munkálatok első heteiben két tonna szennyeződést távolítottak el, s ezzel olyan réteg vált tapinthatóvá, amelyet az 1862. decemberi viharban elsüllyedt hajón azóta nem láttak.
„Ez egy technológiai csoda, akkoriban a Monitor az egyik legjobb hajónak számított. De ami a legnagyszerűbb, hogy az összes olyan alkatrész – kormányok, szelepek, olajtartályok – látható, amelyet a legénység használt a hajó működtetéséhez” – mondta el Dave Krop, a munkálatok vezetője. „Ha azt nézzük, hogy a Monitor közel 139 évet a víz alatt töltött, elmondhatjuk, hogy a szerkezet kiváló állapotnak örvend, bár értelemszerűen a kovácsoltvas alkatrészek már nem a régiek. Van néhány olyan rézötvözet eszköz, amely olyan, mintha most jött volna le a ’gyárszalagról’, teljesen újnak néznek ki” – tette hozzá.
A maiaktól kisebb, de kompaktabb, s még működőképes gőzgép ideálisan passzolt Ericsson forradalmi hadihajójához. A felfedező annyira biztos volt találmányában, hogy elengedte a füle mellett a hajó árbocokkal való megerősítésére figyelmeztető hangokat. A hajó mindazonáltal alaposan ráijesztett az Unió és a Konföderáció képviselőire, amikor 1862. március 8-án történelmi ütközetet vívott a Virginia-val a Hampton Roads-csatában. „Ha a torony és a fegyverek a hajó izomzata volt, akkor a gőzgép alkotta a szívet” – vallja Jeff Johnston, a Monitor National Marine Sanctuary történésze.
A gőzgépet víz és nátrium-hidroxidos oldatba merítik, majd egy ún. elektrolitos redukciónak nevezett eljárással a potenciális káros anyagoktól tisztítják meg. Valamikor tavasszal várható a motor hosszadalmas, több ezer alkatrészre való szétszerelése, azok egyenként való kezelése és dokumentálása. Később a hatalmas motort újra összerakják és múzeumba viszik, de ez még újabb 15 évet vehet igénybe.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap