Megnyílt a 20. század múzeuma
2010. december 12. 11:46 MTI
Új múzeummal büszkélkedhet Milánó: a 20. századnak szentelt Museo del Novecento, amely a város szívében nyitotta meg kapuit, február végéig ingyen látogatható.
Korábban
Nem akart lemaradni Milánó Róma mögött, ahol idén két új kortárs múzeum is nyílt, a Maxxi és a Macro. Az észak-olasz város azonban inkább saját történelméhez és stílusához igazította az új kiállítóhelyet: egybegyűjtötte mindazt, ami az előző száz évben meghatározta Milánó művészetét. A Museo del Novecento (www.museodelnovecento.org) az olasz 20. századnak tiszteleg, és jelentőségét mutatja, hogy a múzeum a városközpontban eddig üresen álló Arengario palotájában kapott helyet.
A harmincas évek jellegzetes épületét az Italo Rota és Fabio Fornasari építészpáros modernizálta. A több mint nyolcezer négyzetméteres múzeum - négyezer négyzetméternyi kiállítótérrel - három év alatt, húszmillió euró befektetéssel készült el, és Milánó múzeumaiból, illetve magángyűjteményeiből töltötték meg huszadik századi festményekkel és szobrokkal.
A Museo del Novecento büszkeségének a Giuseppe Pellizza da Volpedo festette Il quarto stato (1902) számít, de a múzeum négy emeletén a futuristák és Amedeo Modigliani, Giorgio De Chirico, Giorgio Morandi, valamint Arturo Martini alkotásai is helyet kaptak. Az épület testében kígyózó üveg csigalépcső egészen Lucio Fontana munkáiig vezet, az utolsó művek 1968-ban zárják le a kilencszázas évek olasz képzőművészetének történetét. Nincs azonban hiány a külföldi kortársakban sem: többek között Picasso, Klee, Matisse és Kandinsky művei is ott sorakoznak az új múzeumban.
A hét elején felavatott Museo del Novecento a milánói polgármestertől azt a feladatot kapta, hogy élő művészeti élményt kínáljon a város lakóinak. Nem véletlen tehát, hogy a múzeum a leglátogatottabb milánói térre nyílik, bejárata egyenesen egy metrómegállóra néz, és a közönség csalogatását szolgálja az is, hogy majdnem három hónapig ingyenes lesz a belépés. A múzeum népszerűségét növelheti a milánóiak szemében az is, hogy az épületében nyitott éttermet a város sztárszakácsa, Giacomo Bulleri vezeti.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- Több mint hét évtizeddel az elsüllyedése után fedezték fel a Titanic roncsait
- Száz év elteltével már szinte semmi sem maradt a Titanic roncsából
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap