Cézanne-festményt követel az állítólagos örökös
2010. december 9. 15:37 MTI
Paul Cézanne impresszionista festő egyik képét követeli a világhírű New York-i Metropolitan Múzeumtól egy orosz származású férfi, aki azt állítja, hogy a szóban forgó alkotást egyik felmenője gyűjteményéből lopták el mintegy száz évvel ezelőtt.
Korábban
"A múzeum határozott véleménye, hogy jogos tulajdonosa a képnek, a követelés pedig teljes mértékben alaptalan" - válaszolt közleményben a patinás intézmény, amely hangsúlyozta, hogy mindent megtesznek az alkotás védelmében.
A festményt egy Pierre Konowaloff nevű férfi követeli. Konowaloff ükunokája és egyben örököse Ivan Morozovnak és iparból származó vagyonának. Morozov gyűjteményében a 20. század elején hozzávetőleg háromszáz kép szerepelt, ezek javarész elismert festők munkái.
Konowaloff bírósági beadványban kérvényezte, hogy szolgáltassák vissza neki a Madame Cézanne in the Conservatory című, 1891-ben született alkotást. Állítása szerint ezt a művet 1918-ban, a bolsevik forradalom után lopták el ükapjától. Keresetében a férfi a kép visszaszolgáltatása mellett anyagi kártérítést is követel, mondván, a New York-i múzeum jogtalanul tett szert, birtokolta és mutatta be a képet.
A Metropolitan Múzeum ezzel szemben azt állítja, hogy a festmény egy hagyatékból került hozzájuk 1960-ban. "Ezalatt az ötven év alatt végig átlátható volt a kép tulajdonlása, származása, és nemcsak a képet, hanem annak történetét is a látogatók elé tártuk" - szerepel az intézmény közleményében.
A múzeum honlapján szereplő információk szerint Ivan Morozov 1911-ben vásárolta meg a Cézanne-festményt 50 ezer frankért. Hét évig volt birtokában, majd az alkotás a moszkvai modern művészetek múzeumába került. Ez az intézmény 1933-ig őrizte, ekkor Stephen Clark műgyűjtő tett rá szert. Az ő hagyatékából került a Metropolitanbe.
Konowaloff azonban más véleményen van. A férfi 2008-ban már a londoni Royal Academy of Arts-tól, 2009-ben pedig az amerikai Yale Egyetemtől is követelt vissza képeket, egyebek közt Vincent Van Gogh egyik munkáját - egyelőre sikertelenül.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.