Szimbolikus per kezdődött a Pinochet-diktatúra ellen
2010. december 8. 16:01 MTI
Megkezdődött Augusto Pinochet néhai chilei diktátor rendszerének történelmi és egyben jelképes pere a párizsi esküdtszéken.
Korábban
A Chilét 1973 és 1990 között irányító, több mint háromezer ember haláláért felelős katonai junta 14 tagjáról távollétükben ítélkeznek Franciaországban a diktatúra idején eltűnt négy francia állampolgár ügyében.
A jelenleg már idős - 61 és 89 év közötti - 13 chilei és egy argentin állampolgárságú vádlottat törvénytelen letartóztatásokkal, fogva tartásokkal, emberrablásokkal vádolják, és súlyosbító körülményeknek tekintik az elkövetett kínzásokat és más embertelen cselekedeteket. E vádak alapján akár életfogytiglani börtönnel is sújthatók Pinochet egykori beosztottjai. A pert történelmi jelentősége miatt teljes egészében filmre rögzítik.
Valamennyi vádlott tartózkodási helye ismert Chilében, de a nemzetközi elfogatóparancsot nem lehetett érvényesíteni a dél-amerikai országban, mivel a chilei törvények tiltják a saját állampolgárok kiadatását. A volt katonák ügyvédjeik által sem kívánták képviseltetni magukat a párizsi perben. Az esküdtek sem foglalnak helyet az ítélkező testületben, a várhatóan tíz napig tartó perben a vád ismertetése után kizárólag bírók állapítják meg a felelősséget.
A chilei diktatúra idején eltűnt francia állampolgárok családtagjai a bűncselekmények elkövetése után 30-40 évvel elsősorban jelképes jellege miatt ragaszkodtak a párizsi per megtartásához. Azt szeretnék, hogy a történelem számára nevesítve legyenek a franciák - egyebek mellett Salvador Allende, az 1973-ban letartóztatott chilei elnök egyik legfőbb tanácsadója - ellen elkövetett tettek felelősei. A vádlottak egy részét - köztük Manuel Contreras tábornokot, a volt chilei rezsim titkosszolgálatának, a DINA-nak az egykori vezetőjét - egyébként már Chilében korábban elítélték, s jelenleg börtönbüntetésüket töltik.
A franciaországi ügyben eredetileg vádat emeltek Pinochet ellen is, de 2006 decemberében bekövetkezett halálakor a párizsi ügyészség megszüntette ellene az eljárást. A volt diktátornak Chilében nem kellett bíróság elé állnia a rendszere idején elkövetett bűntettek miatt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.