Magyar feltaláló érdeme a kormányozható léghajó
2010. december 7. 10:22 MTI
A repülés történetében világszerte Ferdinand Zeppelint tartják számon mint az első irányítható léghajó megépítőjét. Pedig az érdem ezen a téren is egy magyaré: a 160 éve, 1850. december 7-én Keszthelyen született Schwarz Dávid ötlete volt a kormányozható léghajó.
Korábban
Schwarz Dávid iskolái után erdészetnél dolgozott, majd 1880-ban feleségül vette egy jómódú zágrábi fakereskedő lányát. 1890-ben megörökölte apósa vállalkozását, érdeklődése az erdőkitermelésen használt gépek nyomán fordult műszaki kérdések felé. Első léghajóterveit a bécsi hadügyminisztérium elutasította, ezután az orosz kormánynak ajánlotta fel azokat. 1892-től két évig Szentpéterváron dolgozott, de hiába költött el 77 ezer rubelt, a hidrogén töltését nem tudta megoldani.
1895-ben Berlinbe települt át, merev rendszerű, könnyűfémből épített kormányozható léghajója felkeltette a porosz hadügyminisztérium érdeklődését is. Pénzt azonban nem adtak rá, mert a találmányt katonai célokra alkalmatlannak találták. (Joggal, hiszen az első világháborúban bevetett 97 Zeppelin közül 94 elpusztult.) Schwarz ötlete volt a merev alumínium váz és az erre feszített szivar alakú, vékony alumíniumlemezzel borított, hidrogénnel töltött hajótest is. A léghajót és a gondolát kötelek helyett szilárd rudakkal kapcsolta össze, a töltést gázrekeszek segítségével tette biztonságosabbá, a három légcsavar meghajtását négyhengeres, vízhűtéses robbanómotor biztosította.
Schwarz így a léghajózás valamennyi alapvető kérdését megoldotta, de szerkezetének próbarepülését nem érte meg. 1897. január 13-án meghalt, munkáját özvegye fejezte be. A léghajó első és utolsó útját Berlinben, a tempelhofi repülőtéren tette meg. Kezdetben minden jól alakult, azonban a pilóta, aki még soha nem vezetett, nem is vezethetett hasonló szerkezetet, megrémült az egyik ékszíj elszakadásától és hirtelen túl sok hidrogént engedett ki a ballonból. A gép zuhanni kezdett, a földhöz csapódott és kettétört.
A közönség soraiban ott volt Ferdinand Zeppelin gróf is, aki már 1885-ben szabadalmat szerzett a léghajó ötletére, a munkával azonban nem úgy haladt, ahogy szeretett volna. A kudarccal végződött bemutató után Zeppelin az összes szabadalmat megvette az özvegytől, s három évvel később előállt a róla elnevezett léghajótípussal. A Zeppelin fényes karriert futott be, s csak a repülőgépek tudták néhány évtizeddel később kiszorítani.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.