Az angolszászok fejezték be Silbury Hill építését
2010. november 26. 11:22 BBC News
Mégsem a prehistorikus időkben nyerte el végső formáját Silbury Hill, amelynek befejezése csak a középkorban történt meg - állítja egy új könyv.
Korábban
Egy új kutatás bebizonyította, hogy Silbury Hill építését nem a kőkorszakban, hanem az angolszász korban fejezték be. Az Avebury mellett, Wiltshire-ben található képződmény Európa legnagyobb mesterséges dombjának számít.
Jim Leary, a Silbury Hill története című könyv írója szerint a legújabb régészeti bizonyítékok azt mutatják, hogy a domb védelmi funkciót töltött be Anglia angolszász korának végén. „A töltés neolitikus kori és az angolszász korszakból származó anyagokat tartalmaz, míg a domb tetejét a középkorban alakították ki, 1000 körül” – mondta el Leary.
A legutóbbi ásatások során egy oszlop helyére bukkantak, amely egy angolszász kori fakerítés létezéséről árulkodik, míg belül egy kisebb erőd lehetett. Leary szerint az angolszászok a viking betörésektől akarták megvédeni ily módon magukat. A portyázó hadak dolgát nagyban megkönnyítette a domb mellett húzódó római kori út, amely az ellenség felvonulását segítette elő.
Az új elméletet ecsetelő könyv a domb legújabb kori kutatásainak eredményeit összegzi, és többek között kitér Richard Atkinson 1968-1970-ben végzett ásatásaira is. Lear elárulta, hogy az alagútban talált régészeti leletek azt mutatják, hogy a dombot nem három, hanem tizenöt lépcsőben hordta össze három generáció, i.e. 2400 és 2300 között.
Leary szerint az építőket nem foglalkoztatta különösebben a domb alakja, őket csak az érdekelte, hogy az építmény végül megfeleljen a rituális céloknak. „Az aktuális munkafolyamat sokkal fontosabb volt, mint az építkezés egésze. Az emberek nem tudhatták, hogy mekkora építmény kerül ki a kezük alól” – így Leary.
Az Atkinson-alagút újraásása részben a domb helyreállítása érdekében történt. A 2007-2008-as ásatások után egy kis része beomlott, de a régészek újra lezárták, hogy az építményt a következő generációk számára is épségben megőrizzék.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- Több mint hét évtizeddel az elsüllyedése után fedezték fel a Titanic roncsait
- Száz év elteltével már szinte semmi sem maradt a Titanic roncsából
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.