Megnyílt Shakespeare felújított színháza
2010. november 24. 15:01 MTI
Ismét megnyitotta kapuit az angliai Stratford-upon-Avon városában a Royal Shakespeare Company (RSC) világhírű színháza, amely alapos ráncfelvarráson esett át.
Korábban
A William Shakespeare szülőhelyén álló épületet csaknem négy évig tartott zárva és csaknem 36 milliárd forintnak megfelelő összegből restaurálták, bővítették és újították fel.
A közönségnek a következő hetekben lehetősége lesz arra, hogy bejárja az épületet, amely 2011 februárjától ismét rendszeres színházi előadások otthona lesz. "A világon a legjobb színháztermet akartuk Shakespeare-művekből készülő produkciók számára" - mondta Christopher Bland, a Royal Shakespeare Company elnöke a megnyitó alkalmából.
Stratford-upon-Avon nemcsak az Erzsébet-kori író szülőhelye, a mestert itt is temették el. Az RSC szerint évente mintegy hárommillió ember zarándokol a közép-angliai városkába, sokak számára a színházi látogatás is az utazás része. A ma álló színház története a 19. századra nyúlik vissza, az épületet azóta rendszeresen felújították. A Royal Shakespeare Company társulata jelenlegi formájában 1961 óta működik, az évtizedek alatt olyan ismert színészek csatlakoztak a csoporthoz, mint Judi Dench, Helen Mirren vagy Kenneth Branagh.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap