Szvatopluk már nem az ószlovákok királya
2010. november 18. 14:44 MTI
Eltávolították az "ószlovákok királya" feliratot a Szvatopluk nagymorva fejedelemnek a pozsonyi várban júniusban felállított szobra talapzatáról - közölték Pozsonyban. Ez volt ugyanis az egyik feltétele annak, hogy a sokat vitatott alkotás a helyén maradhasson.
Korábban
Richard Sulík, a parlament elnökének szeptemberi döntése alapján már októberben el kellett távolítani a pajzson látható kettős keresztet, mert az ilyen formában a két világháború közötti fasiszta Hlinka Gárdának, Hitler szövetségesének jelképére hasonlított. Az "ószlovákok királya" feliratot azért kellett eltávolítani, mert azt szakértők történelmietlennek tartják.
A pajzsra a tervek szerint a szlovák címerben található kettős kereszt, míg a talapzatra a Szvatopluk felirat kerül, esetleg évszámokkal. A pajzs közepén található kör, ahol korábban a vitatott kettős kereszt volt, most egyszerűen sima, mindenféle ábra nélkül. A vitatott kettős kereszt azonban nem lett eltávolítva, hanem csak egy kupakkal letakarták.
A szobor felállítását viták és heves tiltakozások kísérték, megkérdőjelezték művészi értékét is. A Robert Fico kormányzat által az "ószlovákok királyának" minősített nagymorva fejedelem csaknem nyolc méteres bronzszobrát az idei szlovákiai választások előtt nem sokkal, június 6-án leplezték le ünnepélyes keretek között a három legfőbb szlovák közjogi méltóság, köztük Ivan Gasparovic államfő jelenlétében. Fico akkori miniszterelnök, aki nyilvánvalóan szavazatszerzés céljából kezdeményezte a szoborállítást, kijelentette, hogy "Szvatopluk jóval Szent István és Szent Vencel előtt itt volt".
A Robert Fico vezette ellenzéki Irány-Szociáldemokrácia (Smer) azonnal tiltakozott az újabb módosítás ellen. A pozsonyi vár a szlovák parlament kezelésében van, ezért az azzal összefüggő kérdésekben a parlament elnöke illetékes dönteni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap