A yukoni szellemhajón megállt az idő
2010. november 12. 11:51 National Geographic News
Az A. J. Goddard, aranyláz-korabeli gőzhajó roncsa rendívül jó állapotban került elő 2008 nyarán; elsüllyedését minden bizonnyal az októberi erős szélvihar okozta. Több mind 100 évvel a szerencsétlenség után a hajóról készített friss felvételek az 1901-es állapotokat tükrözik: a süllyedés után mintha megállt volna az idő a fedélzeten.
John Pollack, a projekt vezetője szerint ilyen jó állapotban még nem került elő hajóroncs ezen a területen. A feltárás során a legénység öt tagjának csizmáit is megtalálták, amiket valószínűleg a nagy sietség közben dobtak le magukról menekülés közben. Még szinte égetlen fa volt a tűzhelyben, a csészék pedig össze-vissza hevertek a földön. Látszik, hogy az utolsó pillanatban még le akarták vágni a vontatott uszályt a hajó hátuljáról, ám a beömlő víztömeg hirtelen lehúzta a hajót a mélybe, három ember fulladását okozva.
A nagy szélben széttört az irányítófülke, de az alatta lévő részt szinte sértetlen állapotban találták meg. A szénnel tüzelt vaskazán kovácsműhelyként is szolgált: vagy szerszámokat készítettek, vagy pedig egyéb felszereléseket. Pollack ebből arra következtet, hogy a legénység igen önellátó lehetett: „ha valami tönkrement, nekik kellett rendbehozniuk”.
Az 1800-as évek végén, a gazdaság rossz helyzete miatt emberek ezrei özönlötték el Kanada belső részét, hogy aranyat keressenek a Yukon kietlen vidékén. Az A. J. Goddard gőzhajó a Klondike-aranyláz idején vontatott bárkákat a közeli tavakon és folyókon. Miután a félig elkészült hajó elhagyta San Franciscót, északra, Alaszkába került. Itt rakták össze teljesen, majd innen húzták le a völgybe.
A kegyetlen viharok több hajóval is végeztek az aranyláz idején, legalább 25 farlapátkerekes hajónak veszett nyoma néhány év alatt. Ha ugyanis egy ilyen októberi viharos szél elérte a gőzöst, az biztos megsemmisült, és a gyapjúöltözékű legénység sem élhette túl a fagyos vizet. Nem sokkal a hajótörés után egy prémvadász kimentett két félig összefagyott férfit a roncsok közül, de a kapitány holtteste csak 1902-ben került elő. A hajón szolgáló többi férfi földi maradványait azonban sohasem találták meg.
Pollack és csapata először 2008 júniusában fogott radarjelet az elsüllyedt roncstól, de nem volt elég idejük pontosan bemérni azt. Doug Davidge – aki már több mint 20 éve kereste az A. J. Goddardot – egy hónappal később visszatért a környékre és egyből megtalálta a szellemhajót. „Egyszer csak csörgött a telefonom - emlékezett vissza a projekt vezetője - Davidge szólt bele és csak annyit mondott: John, megtaláltam!”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.