Mégis Ceausescu nyugszik a bukaresti temetőben
2010. november 3. 12:56 MTI
A DNS-vizsgálatok megerősítik, hogy Nicolae Ceausescu volt román kommunista diktátor nyugszik a bukaresti Ghencea-temetőben, ahova az 1989-es kivégzése után temették el - közölte a Mediafax román hírügynökség.
Korábban
Ceausescut és feleségét, Elenát 1989-ben végezték ki egy katonai rögtönítélő bíróság verdiktje nyomán. A diktátor házaspárt titokban temették el az akkori hatóságok, ezért kérte korábban a holttestek kihantolását a két kivégzett fia, Valentin Ceausescu.
Az exhumálást júliusban végezték el, a román törvényszéki orvosok pedig most megerősítették, hogy nagy valószínűség szerint Nicolae Ceausescué az egyik holttest. Az orvosok a diktátor testvérétől és fiától vettek DNS-mintát, és ezekkel vetették össze a sírból kiemelt leleteket. A törvényszéki orvosok szerint csak akkor lehet teljes bizonyossággal megállapítani a holttest kilétét, ha Ceausescutól még életében vettek volna DNS-mintát. Ez nem történt meg, de a szakemberek szerint így is elég nagy pontossággal lehet azonosítani a holttestet, amely nagy valószínűség szerint a Ceausescué.
A törvényszéki orvosok közölték azt is, hogy a Ceausescu koporsójában talált DNS-minták jó minőségűek ellentétben a feleségéével. Viszont az exhumálás így is elérte a célját, hiszen feltételezik, hogy Nicolae Ceausescu mellé csakis nejét temethették el. A júliusi exhumálást követően is már valószínűnek tűnt a mostani eredmény, hiszen Ceausescuék veje a kihantolást követően elmondta: felismerte apósa és anyósa több ruhadarabját, amelyeket a kivégzés napján viseltek.
A diktátor házaspár kihantolása évekig húzódott, hiszen bírósági döntés nyomán vált csak lehetővé az exhumálás. A kivégzés után, 1989. december 30-án temették el őket, de erről semmilyen hivatalos papír nem készült. A titkolózás oka az volt, hogy akkor csak néhány napja ért véget a romániai forradalom, így attól tartottak, hogy az akkor tisztázatlan körülmények között elhunyt áldozatok hozzátartozói feldúlják a sírt.
Azonban nem maradt titok a sírhely, hiszen a temetés után nem sokkal később már meg is jelölték a Ghencea-temetőben a két egymás mellett lévő sírt, amelyekre felkerült a két elhunyt neve. Az elmúlt húsz évben a helyszín a kommunizmus iránt nosztalgiázók zarándokhelyévé vált. Azonban semmilyen hivatalos irat nem támasztotta alá, hogy azokban a sírokban valóban Nicolae és Elena Ceausescu nyugszik, ezért kérték az utódok az exhumálást és a holttestek azonosítását.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap