Az ember, aki mégsem ölte meg Kennedyt
2010. október 26. 09:47
Minden máshogy alakult volna, ha végrehajtja tettét és még a beiktatása előtt meggyilkolja az ötven éve megválasztott John F. Kennedyt egy nyugállományba vonult postai alkalmazott.
Korábban
Richard Pavlick sokkal közelebb volt ahhoz, hogy merényletet kövessen el a hivatalba lépő elnök ellen, mint azt akkoriban gondolták. A 73 éves egykori postai dolgozót 1960. december 15-én fogták el Palm Beach-en, a hatóságok a férfi autójában nagy mennyiségű dinamitot találtak. Kennedy feleségével, Jacqueline-nel, lányukkal, Caroline-nal és fiúkkal, John Jr-ral éppen a floridai üdülővárosban tartózkodott, készülődvén az egy hónap múlva esedékes beiktatására.
Mivel Pavlick fizikailag nem tudott közel férkőzni az elnökhöz, a hír nem érte el a média ingerküszöbét. A férfi elfogásának bejelentése egybeesett a New York fölött összeütközött repülőgépek következtében szörnyet halt 134 utas hírével, s ez utóbbi volt az, amely az újságok címlapjára és a híradások élére került.
Pavlick New Hampshire-ben élt, s egész életében azzal volt elfoglalva, hogy feldühödött, vitriolos leveleket küldjön közéleti személyiségeknek és újságoknak. A TIME idézte a férfi szavait, miért is tört az elnök életére: „A Kennedyek pénze volt az, amely az elnököt bejuttatta a Fehér Házba. Meg akartam tanítani az Egyesült Államok népének, hogy az elnökség nem eladó”. A merénylet indítéka és annak körülménye feledésbe merült, s csak egy amerikai titkosszolgának köszönhetően válhatott később ismertté.
1960. december 11-én, négy nappal letartóztatása előtt Pavlick a Kennedy-család Palm Beach-i nyaralója elé hajtott, kezében egy dinamittal összekötött kapcsolóval, amely a titkosszolga elmondása szerint „egy kis hegy felrobbantásához is elég lett volna”. A férfi arra várt, hogy a vasárnapi misére igyekvő elnöki limuzin kiforduljon a kapuból, majd működésbe hozza a pokolgépet, s ezzel felrobbantsa Kennedyt és saját magát.
Kennedy azonban feleségével és lányával együtt jelent meg az ajtóban, Pavlick ezért nem lépett, mivel kizárólag az elnököt akarta eltenni láb alól. Ekkor egy New Hampshire-i postás értesítette a titkosszolgálatot, amely december 15-én fogta el a férfit. „Őrült ötletem volt, meg akartam akadályozni, hogy Kennedyt beiktassák” – mondta el újságíróknak börtönéből Pavlick. A férfit később elmegyógyintézetbe zárták, ahol 1975-ben hunyt el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben
- Koszta József eddig ismeretlen alkotására bukkant rá a szentesi múzeum
- Színes programokkal várja az érdeklődőket az Őszi Kulturális Fesztivál Szegeden
- Földrengés és az első világháború is hátráltatta Iványi-Grünwald Béla művésztelepének sikerét
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál
- Hetvenes évekből származó fotográfiákat is láthatunk a Mai Manó Házban megnyíló kiállításon
- A Körhinta révén a modern magyar filmet is megismertette a világgal Fábri Zoltán
- Mesejátékok, bohózatok és krimik is szerepelnek majd a kecskeméti színház műsorán
- Klasszikus és könnyűzenei művek is elhangoznak az MVM ZENERGIA koncertjén
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap