Orális történelemmel eredtek az üstökösök nyomába
2010. október 21. 14:56
Az ausztrál abók az üstökösökben végzetük előjelét vélték felfedezni – állítja egy friss kutatás.
Korábban
Duane Hamacher, a sydney-i Macquarie egyetem tanára az arXiv.org honlapon számolt be kutatásának eredményeiről, amelyben azt állítja, hogy Ausztrália őslakosai rendkívül komolyan és magas szinten foglalkoztak az asztronómiával. „A különböző abó csoportok az évszakokat más és más csillagokkal kötötték össze, amelyek összefüggésbe voltak hozhatók a táplálékokhoz való hozzájutással. Az abók az üstököst a félelemmel, a halállal, az elmúlással, a rosszakaró szellemekkel és mágiával kapcsolták egybe, ugyanúgy, ahogyan az a világ más részén is elterjedt volt” – mondta a kutató.
Hamacher huszonöt üstökösről szóló beszámolót vizsgált meg. „Néhány 19-20. századi történet leírása és helye aktuális történelmi eseményekkel köthető össze, a többi viszont semmiféle üstökössel nem áll összefüggésben”. A kutatónak sikerült mintegy féltucatnyi nagyobb üstökössel kapcsolatba hozható eseményre bukkannia, 1843, 1844 és 1861-ből. „Az 1843. márciusi egy nagyon különleges eseménynek számított, ezért könnyű volt beazonosítani. A többinél azonban csak nagyon általános leírásokat találtam, ezért meg kellett vizsgálni, hogy az emberek pontosan miről is beszéltek” – magyarázta Hamacher.
A kutató szerint a kutatás legnehezebb részét az jelentette, hogy alig talált olyan embert, aki ismerte az egyes üstökösökkel kapcsolatos jelenségek mögötti történetet, különösen az 1800-as évek előtt. „Az orális történelem nagy része elveszett, főleg a brit kolóniákhoz közeli területeken. Egész kultúrák, nyelvvel, szokásokkal kerültek a történelem szemétdombjára” – így a kutató. Hamacher szerint, ha a történeteket elfelejtik, csak a régészeti emlékek – például a sziklákba vájt rajzokra – maradtak, de ezek felettébb spekulatívak, így nem lehet kizárólag azokra hagyatkozni a jelenséggel való foglalkozás során.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap